Szlovenszkói magyar elbeszélők (Budapest. Franklin-Társulat, 1935)

Szvatkó Pál: A szlovenszkói magyar irodalom

7 olvasó és a szlovenszkói író között, de minél jobban mult az idő, annál inkább tisztult az ellentét, gyomlált és nemesített a kritika, tanult az író, fejlődött az önállóság. * A szlovenszkói magyar kultúrélet érdekesen hullámzott az elmúlt tizenhat esztendőben. Voltak hullámhegyei, hősi, lendületes korszakai, s voltak mélypontjai, tespedései. Magában véve e szellemtörténelmi fejlődés, az új szellemi formákért való kiskiterjedésű, de intenzív szlovenszkói magyar küzdelem megéri, hogy bemutassuk. Amikor Szlovenszkó Szlovenszkóvá vált, a magyar szellemi életet itt tényleg az jelentette, amit budapesti terminológiával «vidéknek» neveztek. A Nyugat köre és az új magyar irodalom régen győzött a fővárosban, de a vidéki városokban, s így Szlovenszkón is, eldugva tovább éltek a pesti színvonalat s az akkor modernnek számító irányt el nem fogadó öregebb írók és dilettánsok. Amikor a pesti kritikai ellenőrzés hirtelen megszakadt, a regionális írók előmerészkedtek és bekerültek a kultúrélet középpontjába, ami magyar szempontból nem jelentett bajt, ellenkezőleg hasznot, mert százával és ezrével voltak, akik a nehéz pillanatokban ápolták, propagálták és megszólaltatták a magyar nyelvet, a magyar írást. 1919 őszén hirtelen berobbant a már mindenfelől zengő vidéki irodalomba a Pestről menekülő radikálisok emigráns hada, amely politikusokon kívül neves kritikusokat és jó írókat sodort magával. Ha a «bodenständig» szlovenszkói irodalom akkor a nemes vidéki dilettantizmust vagy az elkeseredett reakciót képviselte az új szabad és felvilágosult pesti irodalommal szemben, akkor a sok emigráns író a pesti irodalomnak éppen avant-garde j át és