Szlovenszkói magyar elbeszélők (Budapest. Franklin-Társulat, 1935)

Sziklay Ferenc: A kenyér

1

8

1 melyet a testébe képzelek, buta volt, nem értette meg. Kérleltem, könyörögtem, nem használt. Elment. Másnap a Szalonba hívtak, hogy vevő jött a «Szerelem»-re. Csodálkoztam rajta, mert úgy szerettem ezt a szobromat, hogy eszem ágában sem volt eladni. Valami súgta előre, hogy csak a vetélytársam lehet. Az volt. Volt olyan tapintatlan, hogy őt is magával hozta. Fájdalom és düh tombolt bennem, ridegen kijelentettem, hogy a szobor nem eladó. — De nekem mindenáron kell ! — Felelte gőgösen. — Az értékének a háromszorosát is megadom. — Ha minden pénzét nekem adja, — vágtam vissza még gőgösebben — akkor sem adom! Engem nem lehet pénzen megvenni, elégedjék meg az úr, hogy megvette a modelljét! — De én, mint a miss vőlegénye nem tűrhetem, hogy menyasszonyom testét az egész világ bámulja! — Azt hiszi az úr, hogy mindenki olyan állat, mint ön, aki a művészi alkotás mögött a kéjes női testet keresi? Felpattant benne az amerikai önhittség : — így mer ön beszélni az Unió fiával? — Nekem nem imponál, akár ki fia-borja az úr, a szobor az enyém, azt tőlem senki el nem veheti, ha az egész amerikai hajóhadat ideküldik, akkor sem! — Majd meglátjuk! — kiáltotta. Erei kidagadtak a halántékán a méregtől, hirtelen megragadta a szobrot s mielőtt megakadályozhattam volna, a földre rántotta. Letörött az a csodás kar, mely nekem szentség volt, mely soha meg nem ölelt, mslyet félénk szeméremmel érintettem meg, mikor kitapogattam bársonyos bőre alatt az izmokat, hogy egy titkos forma-szépsége se vesszen el,