Szlovenszkói magyar elbeszélők (Budapest. Franklin-Társulat, 1935)

Sziklay Ferenc: A kenyér

A KENYÉR. írta : SZIKLAY FERENC. Éhes vagyok ! Hiába panaszkodom, hogy kevés nekem az étel, mert nagyétkű vagyok, nem segítenek rajtam. Hatalmas acél-izomzatom megpetyhüdt, lábam reszket, ha az egy órás napi séta után feljövök a lépcsőn. És ha fáradtan végig nyúlok az ágyon, forog velem a világ. Miért ítéltek a kiszabott két évvel halálra? Mit tettem én? Művész vagyok. Kellett valaki, aki mintám legyen, hogy a Szépet kőbe véssem utána az emberek számára. Ő volt. Megmintáztam. Nem őt, csak ő utána. Mindent. A Tavaszt, a Kacagást, az Életörömöt, ha jó kedvű volt. De a Démont is, a Bánatot is, ha szeszélyeskedett, vagy szomorkodott. Milyen színes volt a teste! Csupa élet! Nem, maga a sok színű élet! Nekem? A művészetem forrása, az ihletőm, a múzsám. Belőle áradt rajtam keresztül az egész világ számára az élet értelme. És elvették tőlem. Egy kiállításon valami perverz amerikai beleszeretett a szoborba. Nem a szép kellett neki, az eszme, de a test, a kéj, amit beleképzelt a «Szerelem» szobrán át a modelljébe. Kikutatta, ki volt a modell és elvette. Megvette! Pénzen. Egyszer eljött még, amikor rendesen állni szokott nekem, de nem akart levetkőzni. Azt mondta, hogy szégyelli magát. Hiába beszéltem neki, hogy nem őt mintázom, de a gondolatot,