Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és regényrészlet - Jaczkó Olga: Juhászhistória

79 gének, — s azt ajánlották, hogy juhtrágyával kell kitölteni. Az meg a Lili lányom nagyszerű ötlete volt, hogy mire cipeltessük az anyagot az akolból, mikor a juhok maguk is odaszállíthatják ? Kint éjszakáznak néhányszor a pályán és rendben lesz minden ! — Hűvös van, — mondta a méltóságos asszony. Kihozatott egy széles prémet és ráterítette a büszkén mosolygó Lili kisasszony vállaira ... A juhok nem tudtak megnyugodni a barátságtalan szálláson s a juhász pironkodás nélkül eresztette meg már most, ami kikívánkozott belőle. — Egyék már, — csillapítgatta az asszony, aki meleg vacsorát hozott ki utána, mert hogy nem lehet hazamennie, a nyitott helyen megbomolhatnék őrizet nélkül a nyáj. — Nem kell,... nem tudok enni, — mondta a juhász és elejtette kanalát a sárba. Reszketett az egész belseje, mert a hetvenhatszoros türelem és ártatlanság keserves sírással kereste a párás, meleg almot. S mert nem találta, végül is összeroggyant a kicsi bárányok gyengécske lába s ráhemperedtek a puha, fehér gomolyák a fagytól cserepesedni kezdő földre. De az aznapos jerkét nem engedte a juhász, azt magához emelte a suba alá, amelyet nem akart leteríteni, nehogy besározódjék. Szalmát meg nem lehetett leszórni sehol, nehogy beszemeteljék a kertet, így hát neki, meg a bojtárnak úgyis lábon kell tölteniök az éjszakát. Ha úgyis, hát akkor,... nekiereszkedett a kerti hídon túl az utcának, a puli meg a bojtár csak megvigyázzák egy darabig a sorsukba amúgy is beletörődő, jámbor állatokat... A kastély összes ablakai ki voltak világítva és könnyű muzsika szűrődött ki a házból. Az inas, aki a konyhaépületből hordta az ételeket, a muzsika hangjára igazgatta a lépéseit és billegette kezében a tálcát. De a juhász vérét nem gyújtotta alá az urak vidám muzsikája, őbenne kővé keményedett a keserűség, s úgy tódult lassan-lassan előre, mintha az a bennelévő nehéz keserűség görgette volna. A tüzelő csillagok szórták a fényüket, de az sem tudta feloldani, mint máskor, a kemény ember magábafagyottságát, nem csobbant meg benne sehol a megbékélés az élet rendjével. Szeme