Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Vers - Erdőházi Hugó

Csak a szemem ért messze, vágy volt a nesz, mit gerjedő szél hozott a kalászok fejéről, ó város, virágod mikor lesz, mikor lobognak pipacsok fakó kertjeid ágyán, minden háznál s ablakokban pufók gyermek csámcsogva majszol kövér kenyérgerezdet: ó ha így láthatnám a gyermeket, a sok százezret... A Jfüd dicfiébetes* Füst, nagyvárosok otromba ökle, ki most kis Komárom feje fölé szállsz a dunai hajóról, üzenj a zörgőcsontu világba: majd megindulsz győztes gomolyagban a gyárak kéményeiből, s boldog apák homlokára hullsz, jelzed gyermekszájú sikítással, hogy megindul a munka hamuszínű földek alatt és madárhátú hegyeken: füst, csak lóbáld meg szörnyű karodat s emeld lomha mancsodba a halálos szakadék fölött libegő milliókat, mert fekete zászlód nem halált, hanem nevetőszemű életet, barnahajú kenyeret jelent...