Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és regényrészlet - Demjén Ferenc: Bundás

413 „Igen ! Ezek vagytok ti nők ! Hóhér egy állatra ! Sintér !... Hurok !... öreg, hát megölni... Ez a te Sass fajtád és fajod lelkére vall, mert az én családomban, fajomban, lélek is él. Őrült voltam, mikor feleségül vettelek !" Pista és Józsi a veszekedő hangokra sírva fakadtak : nagyapa, mivel süket volt, nagy szemeket meresztett vejére, majd két kézzel integetett Horvátra, hogy ne csapkodja annyira az asztalt. Horvátné sértett önérzettel véletlenül az új fekete selyemruhájára öntötte a paradicsommártást és erre sírni kezdett ő is. Pillanatok alatt felrobbant a vasárnapi ebéd békés menete, mint egy lőporraktár. Sírt Horvátné, bőgtek a gyerekek, mint ócska hangszerek s az öreg Sass, — mint egy némafilm hőse — kézzel-lábbal, arccal-szeminel magyarázott, míg Horvát, rákvörös arccal, kiabált, — fuldokolva a félrement levestől. így tartott ez percekig. Végül a kis Pistu sírdogál ása közben leütött egy poharat az asztalról s az apró szilánkokká hullott a veranda betonján. Erre persze Horvát abbahagyta a kiabálást, felállt, kidobta maga alól a széket, Pistut a sarokba térdepeltette és visszaült ebédelni. Napokig nem került aztán szóba a Bundás sorsa. Senki nem beszélt, senki nem gondolt vele. Legalább úgy látszott. Azonban a valóságban másképp állt minden. Horvát mindig többször és többször nézte Bundást. Ha enni vitt neki, leguggolt elibe és nézte, hogy eszik, simította hulló szőrét ; nézte az öreg szemét, lekonyult füleit, roskadozó állását. Egy napon aztán előhozakodott vele reggel az ágyban. Higgadtan, csendesen kezdte : „Meg kellene mégis próbálni azzal a sintérrel Ügy, nem kerülne pénzbe... Aztán, oltani se kellene vinni a jövő hónapban ; az adót se kellene befizetni érte erre az évre. Inkább vennék azon a Pistának egy cipőt..." Lassan, mintegy magának, magában beszélve mondta el Horvát ezt a feleségének. Benne volt a szavaiban a bocsánat, az elégtétel a vasárnapi fajsértésért is. Minden benne volt ebben a néhány mondatban. De Horvátné nem válaszolt. Tudta, hogy most ő van felül, hát élvezni akarta a győzelmét hallgatással. Úgy tett, mintha aludna. Még 5