Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)
Novella és regényrészlet - Dallos István: Dániel köszöntése
58 Mint máskor, ez alkalommal is a háziurat szidta, aki lenyúzza a lakók bőrét, arra azonban nem gondol, hogy az albérlőnek csak egy nyaka van, melyet talán még sem lenne köteles kockára tenni mindannyiszor, ahányszor végigevickél a hepehupás kövezeten. A kapu előtt nagy siettében csakhogy fel nem döntötte a házmester elemista Boriskáját, aki az iskolába igyekezett A kisleány az ijedtségből felocsúdva kedvesen köszöntötte Dánielt, elnyújtott hangon, úgy ahogy az iskolában a tanítónénit szokás. Szinte énekelte : — Kezét csókolom Dániel bácsi... Dániel pedig, aki egy pillanattal ezelőtt még bosszúsan gondolt a háziúrra, mosolyt erőszakolva az arcára válaszolta : —• Pá baba. Az idő naptárából pedig egymásután szakadtak ki a lepergett hónapok és évek lapjai. Boriska kezétcsókolomos köszöntésénél elmaradt az éneklés, sőt néha úgy tűnt Dánielnek, hogy Boriska mintha kicsit szégyelné magát, amikor úgy köszönti őt, hogy kezétcsókolom. Ezt látva mintha ő is nehezebben nyögte volna ki azt, hogy pá baba. Boriska már a polgári iskola utolsó osztályát járta és lassan hozzászokott ahhoz, hogy az iskolában egyre nagyobb számmal akadnak fiúk, akik szépeket mondanak neki és szívesen kísérgetik haza. Az egyik a leomló szőke haját dicsérte, a másik a szemében fedezett fel valami különös csillogást, de volt olyan szemtelen is, aki a lábait dicsérgette. Egyszer maga is ráeszmélt, hogy a szőke haja tényleg szép csillogású és ha rásüt a napsugár, úgy tündöklik, mintha aranyból öntötték volna. A szemeit azonban hiába nézegette a tükörben. Nem tudta felfedezni bennük azt a bizonyos különös csillogást, melyet a fiúk olyan áhítattal emlegettek. A száját is hiába hasonlítgatta az eperhez. Némi hasonlatosságot csak akkor fedezett fel, ha nagyon összecsücsörítette. A termetével azonban meg volt elégedve. Az neki is nagyon tetszett. Olyan arányosnak találta, mint azt a nyilas márványaktot, melyet a múzeumban látott. A lelke mélyén megmozdult valami furcsa érzés és egyre többet mert elhinni a sok szép szóból, amivel még a gimnazisták is kedveskedtek.