Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Tanulmány - Szvatkó Pál: Mit adott Szlovenszkó az új magyar irodalomnak

10 tetszetősebb életmódot, s vándorévei után visszatérve az otthoni körbe, nem viseli el többé az ősi dolgokat, úgy fej­lődik ki közöttünk is az új fölfogás. Mindenütt meg van az ellentét az apák és a fiúk között, de nálunk nagyobb a ren­desnél, mert nemcsak a kor, hanem a helyzet is beleját­szik a »másság-érzet» kialakításába s ez teszi merőben újjá a mi szellemi magatartásunkat. Ne kutassuk, miben nyil­vánul meg e másság, itt nincs helyünk és módunk a szellem­történelmi probléma taglalására. Csak azt állapítsuk meg, hogy tizenhat év alatt szellemi elitünk gondolkozásában sok új keletkezett, — természetesen nem simán és zökkenő nélkül, hanem harcolva, kavarogva, nyugtalanul, fájdalma­san, mert az új látási módok kialakulása kínos processzus, olyan, mint a pubertás és veszedelmes lehet. A folyamat ko­rántsem fejeződött még be, az eredmény nem világos és nem diadalmaskodó, s ez magyarázza talán azt is, hogy nem kapott még irodalmi, vagy más szellemi kifejezést. De a vallomásnak, másságunk síró, vagy nyögő kiordításának, még el kell jönnie, mert új irodalom tulaj donképen mindig ott születik meg, ahol a lélek gyötrődő vajúdásából végre kitör az új szó, mint a megkönnyebbülés, mint a tűz és a láva s elönti a környéket. — Ezzel elérkeztünk a tételhez, amit le akartam szögezni. Miért nevezhetjük irodalmi plusz­nak keletkezőben lévő és a helyzettől meghatározott új magatartásunkat ? Mert a belső konfliktusok árán keletke­zett új szellemi felfogás előbb-utóbb kitör a lélekből s e kitörés rendszerint a szó, az irodalom eszközét használja. így tanítja a szellemtörténelem és egyáltalán a történelem. Ha tehát bizonyos, hogy az új helyzet új magatartást fej­leszt, bizonyos, hogy ez a magatartás előbb-utóbb egy újfajta irodalmi kitöréshez vezet, vagy Szlovenszkón, vagy a kisebb­ségi változás hatása alatt másutt s e kitörés akár közvetle­nül, akár közvetve a mienk lesz, a mi sorsunk következ­ménye. így szól az elmélet arról, hogy mi újat adunk, mit ad­hatunk a magyar literatúrának. A gyakorlat nem ennyire kecsegtető. A meglévők terén nehezebb a pluszt keresni, ámbár rendszerezve és összegezve itt is fölcsillanhat egy-két pozitívum. Mindenekelőtt vizsgáljuk meg a szlovenszkói magyarság irodalmi nyersanyagtermelését, azt, hogy írók­ban milyen materiái, milyen emberanyagot adott a mi tá­junk a magyarságnak. Mert meg kell állapítani : a nyers­anyag a másik, a gyakorlati plusz, amit a magyar literatú­rának szállítottunk. Sajnos, a tekintélyes export nem a mi javunkra íródik, mert szellemi feldolgozó iparunk nem volt

Next

/
Thumbnails
Contents