Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és regényrészlet - Lányi Menyhért: Öten a különszobában

108 amely után valóban semmivé oszlik a gigászi gépezet, amely életcélt és energiát adott neki. És amíg a megtérő, szurtos guerillahad azzal a fitogatott kényszeredettséggel hallgatta, amiből nyílván kiütközött az a tudat, hogy most alapjában se statárium, se felsőbb parancs nem kötelezi őket engedelmességre, ő a rászakadó hideg kataklizmában azt a négy fiút nézte, akik a megbomlott sorok mögött vigyázba feszülten, kivont karddal úgy álltak ott, mintha minden a régi volna. Jól esett Majákynak ez a kedves, meleg gesztus. Azután együtt betértek az étkezőbe. A kihalt nagy teremben a gyűrött abroszú asztal még mindig az ő magányos szigetük volt a megbomlott világ kellős közepén. így ültek estéről-estére, az állóharc feszült várakozásában, szótlanul a felőrlő nap után, míg messziről, mint valami távoli égivihar moraja beszűrődött egy-egy ágyúexplózió visszhangja. És ők ültek a társadalomkívüli emberek ősi kapcsolatában, hallgatásban is megértve egymást és az üvegben sárgás és tüzelő sejtelemmel csillogott a bor. így ültek most is. A bor most is ott csillog az üvegben, öt kéz egyszerre nyul a pohár után, pontosan egy időben helyezi a szájra és egyszerre érkezik vissza az üres pohárral az abroszra. Csak a poharak között uszályként húzódó szótlanság hosszabb és fájóbb, mint máskor. Majáky tekintete óvatosan végigsúrolta a hallgatásba borult arcokat, amíg szívét tépte az egyre közelgő búcsú előérzete. Ujabb bort rendelt, bárha a bor most keserű ízt hagy a torkában, de egy újabb literrel még el lehet húzni az együttlét drága perceit. Valamit kellene mondani nekik, valami ünnepélyes, szívből jövő fogadkozást, de a szó oly hideg és üres annak kifejezésére, amit most érez. Igen, most végzetes mértékben érzi, mit jelent egy apa számára, ha elhagyják házát a fiai ... De az arcok szótlanságba fagyva meredtek eléje, mintha vágya nem érhetne el hozzájuk. Csak Csergő, az elegáns szalonfiú ült féloldalt dőlve, mosolygós töprengéssel. Végre elszánta magát a fiú, tekintetét fürkészve körülhordozta, azután gyöngén megkocogtatta a poharat, ami idők folyamán a szó-kérés jelévé kristályosodott ki közöttük.