Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és regényrészlet - Lányi Menyhért: Öten a különszobában

iOľ ti fülkébe, arra a négy fiúra, akik az utolsó két esztendő minden éjjelét és minden nappalát megosztották vele és akikhez a szinte családi összetartozásnak vigasztalóan meleg érzése fűzte. Még ott ülnek a nyűtt huzatú ülésen, a parancsoláshoz szokott emberek kissé fölényes tartásában, de lélekben már biztosan elsodródtak tőle. A kövér Füzesséry főhadnagy türelmetlen mozdulatokkal emeli a cigarettát szájához, mintha alig tudná fékezni álmait a belterjes gazdálkodásról, amelynek követelményei kialakultak benne az állóharc tespedései között. És Korbuly a maga látszatra hűvös, de kedves esetlenségében és rezerváltságában bizonyára ama módokon tűnődik, amikkel végre elérheti majd a számvevői állást. A vékonyarcú, mindig takarékoskodó Török hadnagy most több reménységgel gondolhat tanulmányai befejezésére, amiben eddig szegénysége gátolta. És Csergő zászlós, ez a csinosarcú, göndörhajú zsidófiú, akinek a legfeneketlenebb sárban is pedánsan tiszta volt az egyenruhája és a lövészárok vasárnapjain kezére húzta a fehér szarvasbőr keztyűt... őt igazán nem kell féltenie. Ö meg fogja találni a maga sima és eredményes útját a civil-érvényesülés terén is. Majáky leült közéjük és kissé felhangolta az öröm, hogy egyelőre még a régieknek láthatja őket. — Három órakor odahaza leszünk — mondotta és úgy tett, mintha örülne neki. Am mind nagyobb nyugtalanság fogta el, amint egyre inkább közeledtek a városhoz, amely felé oly sok meleg ábrándozása és türelmetlen kívánkozása lelkendezett a lövészárok fedezékéből... Négy órakor a század beérkezett a kaszárnyába és szegényes colionéba fejlődve felsorakozott a sivár udvaron, ahol néhány lógós, vagy közömbösen pipázgató katona nézte csömörlötten az utóbbi napokban oly gyakran ismétlődő szürke színjátékot. Az ezredes már napok óta nem tért be az irodába, így hát Majáky mondott néhány engesztelődő, meleg búcsúszót nékik a bajtársiasságról, amit tűzben és fagyban kötöttek egymással. Amíg szavai lassan befultak az udvar csendjébe, ő szíve táján sajgó fájdalommal érezte, hogy pár perc múlva kimondja életének utolsó vezényszavát a végleges »oszolj «-t,