Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)
Cseh műfordítások - Jiří Wolker: A milliomos, és hét verse
96 Kérjetek prospektust ! Azok, akiknek volt világosságuk, elolvasták a cikket és megnyugodtak. Akik világosság nélkül voltak : tovább nyugtalankodtak. Egy csomó öreg néni, kik már húsz éve vakok voltak, mondogatták : — Közeledik a világ vége. öh szegény szerelmes, aki a sötétben elvesztette szerelmesét ! Nem találta meg soha többé ! A gazdag ember pedig elküldte minden szolgáját és bement a Naphoz. Mielőtt belépett volna az óriási épületbe, saját szemével győződött meg róla, hogy a revolveres és szuronyos őrök jól őrzik-e az épület minden kijáratát. Aztán biztosan, határozottan magára zárta az ajtót. A kulcsot bennhagyta a zárban, hogy senki be ne nézhessen. Vetkőzni kezdett. A Nap égetett. — Micsoda mennyei meleg ez ! — gondolta a milliomos. Nagy erő száll meg. Minden, ami egészségtelen, elég bennem és átolvad tiszta érccé. Ügy kerülök ki innen, mint egy ifjú isten. Annyi embernek adott a Nap boldogságot és egészséget. Rajtam a sor, hogy átvegyem mindezek végösszegét, ha már mindenkit utamból félretoltam. Óh — mily végtelen szerencse egymagamra venni minden ember boldogságát ! A Nap égetett. — Kissé túlforró. De meg nem árt. Meg kell tanulni elviselni a nagy jóságot. Csak a hátam ne fájna annyira. És a fejem is ! Meg a szám, a szemem, a mellem és a lábam! — Ah ! — a fény elbírhatatlan. Kívülről és belülről is emészt. Az az érzésem, hogy hamuvá válok. Csak még egy pillanatig kitartani ! Aztán elmegyek. Elmegyek és a hideg folyóba ugrom. Keresek magamnak egy szeretőt, aki jégből lesz. Szétolvasztom a karjaim között. Én leszek a legerősebb, a leggazdagabb, a halhatatlan. De milyen gyönge vagyok, milyen sovány és fáj minden tagom, mintha haldokolnék. Nem, ezt ki nem bírom. Megyek. Talán elég is volt már. Megyek, szaladok, röpülök. A meztelen koldús elégett keléseivel és vörösre gyulladt szemével elérte az ajtót. De jaj hiába. A kulcs szétizzadt a