Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Cseh műfordítások - Jaroslav Vrchlický: Négy verse

90 AïftqéJzs* A hangyabolyként nyüzsgő cirkusz lába alá egy asszony hullt az arénába. Két kis porontyát vezette kacsónál. Nem remegett ; fehérebb lett a hónál, mikor a nép közt lázas moraj támadt ; majd kincseire nézett, arcán bánat, s tekintetében ez volt íme írva : «Utolsó napom virradt, mégis sírva dicsőítelek, erőt adtál nekem, nem léptem rá a Jelre, két gyermekem kezét vezetve indultam el Feléd, ütlegek, kín és börtön után Eléd. Jól tudtam : itt már nem segíthet semmi, kész vagyok Érted a halálba menni. Ám gyermekeim ! nem tudom a karom kivonni tőlük, bárhogy is akarom ! Látnom kell, amint tigris tépi, marja, látnom kell ezt, a hóhér így akarja. Mély csöndemből a szülő szólal fennen : »Az anyát váltsd meg Uramisten bennem ! E szörnyű perctől kímélj, mintha lábad nyomán követném súlyos keresztfádat úgy rejts, ne lássam, hogy az éhes szörnyek fogai közt kincseim összetörnek, felhőbe burkolj, segíts vakká lennem, ó sújts le, csak az anyát kíméld bennem l E szörnyű perctől ments meg Atyám mégis.» Már felviharzó tapsban rengett az ég is, zuhanó rácson szökött a vad-éhség. Az asszony látta : valaki a térség túloldaláról indult ismerősen ; viharos tengert lecsitító-hősen jött szép nyugodtan Jézus át a téren és átkelt ; magos, telt árnyéka épen asszony és gyermek közé hullt... így semmit