Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Cseh műfordítások - Vladislav Vančura: A szent pék elindul

85 «Fogjad és vidd« ! Ez volt a jelszava. Adott, osztogatott még a csirkefogóknak is és a cédáknak is. S elfelejtette mindezt, azt tartván, hogy a megmaradás térségében nincsen módjában ítélkeznie sem neki, sem senki másnak. Felelvén pedig a sűrű kérdésekre, mondá : «Jozefin, a dolgok nem titokzatosak, de minden adva van. Más a mi vasárnapunk és más a gyilkosé. Amikor a pillanat örökkévalóságig tart és az örökkévalóság gyorsan illan, mi ehhez képest a bírák börtöne ? Mit ér a jogok garmadája, amikor a bűntett születik ?» Marhoul huszonkilenc éves volt és felesége is hasonlókorú, de jobb nem mérni János korát, hisz ő ifjú volt és ifjú maradt akkor is, amikor már vén volt és koldusbotra támaszkodva húzta magát a földön. Mindig víg volt ez a szőke, kékszemű ifjú lágy bajszával, szakálával és olyan szabálytalanságokkal az arcában, melyek őt hasonlatossá tették minden emberhez. Reggeltől estig talpon volt, a műhelyben dolgozott, onnan befordult a boltba és folytatta a munkát a házban. Dolgozott a kertben és a méhesben. Megcsutakolta a lovakat az istállóban és soha sem sietett. Napjai hosszúak voltak és mindig szakított magának időt a sétára is. Eljárt a kocsmákba és a zsidó csapszékbe s órákig elálldogált a piacon, hallgatva a vénasszonyok végtelen fecsegését. A nyár átfogta a teret, hőségbe és világosságba burkolta. A nap máglyáján kuporognak a fehér házikók és a térség közepén álló szökőkút vígan bugyborékol. Az egyik ház emeletén tárva-nyitva állnak az ablakok s a napfényben négy gyertya lobog, óh mily hiábavalóan. Itt egy gyermek halt meg. Az atyja már nem sír s anyja már halott. A ház csöndes, csak lenn áll egy koldúsasszony és szépen károgja, hogy : üdvözlégy Mária, malaszttal teljes ! A gyászoló közönség azonban csak nem akar összejönni. Ám amikor hármat üt az óra, elősiet a pap és négy ember fölemeli a kis koporsót. Az énekesek énekelnek és a csonka menet megindul. A rokonok mögött ott húzza magát a pékmester is, egyik kezében legfiatalabb inasa, a másikban János József kezét szorongatja. Az ablakból látta a temetést, tüstént ledobta a kötényt, felöltötte ünneplő kabátját, és így szólt