Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Cseh műfordítások - Vladislav Vančura: A szent pék elindul

82 Tizennégy esztendő ment át a város felett, mint nyáj a szűk pallón. A piac közepén megnőttek a hársfák, fölemelkedtek és leguggoltak a házak és az idő befútta ama napot, amikor Marhoul apa még fiatal volt. A piac déli oldalán ott állott a háza s faláról a cégér úgy csengettbongott, mint a templomharang. Azt kongatta egyre : Kenyér, kenyér, kenyér. Tűz lobogott akkor a kemencében, prüszkölő lovak harapdálták a zablát. A boldogság fölöslege hasonlatos volt a lánghoz vagy a vízhez, a források vizéhez, mely a sziklából fakad, avagy a dübörgő kerékhez, melyen víg Isten szálldogál kibontott szárnyakkal. A nyitott ajtón kiáramlott a sült kenyér illata, s a kosarak megteltek friss zsemlyével és kiflivel. Tizenegy óra volt és azonkívül nyár éppen, fényességes nyár, melynek sugarai ott zengtek a tér fölött. Marhoul a háza előtt állott, köténye alatt összerakta a kezeit és hallgatta háza hangját. Az emeleten énekelt az asszony, a műhelyből csak úgy dőlt a kacagás, az udvaron pedig valaki káromkodott, anélkül, hogy átkozódni akart volna. Marhoulnak fia volt és az apának most eszébe jutott, hogy a fiú tegnap már gyúrta a tésztát. A hatéves fiúcska a nagy gyúróteknő előtt olyan volt, mint egy angyal, aki átöntögeti a tengert. «Pék lesz belőle», mondotta magában «és a ház az övé lesz.» E pillanatban az óra tizenegyet ütött s a nap újjai megérintették a világos ablakokat. Marhoul azonban kint maradt. Emberek mentek el mellette és köszöntgették: «Jónapot». «Jónapot». A süket útkaparó is megállt, hogy hallgassa a pék beszédes csöndjét. A két ember összemosolygott, megértvén, hogy okuk van az örvendezésre. »Ez az én kutyám», mondotta az útkaparó, rámutatva az undok állatra, amelyik három lábon ugrándozott körülöttük. A pékmester hirtelen megfeledkezett a boltjáról, az útkaparó süket vénségéről s mindketten egyszerre megindultak a kutya után, el akarták fogni, mert, jaj, a kutya amikor kijött a házból még nem sántított és most sántít. »Beteg ez az állat«, állapította meg végre a pék, de az