Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Szlovák műfordítások - Milo Urban: Napnyugta után

204 Az istállóknál megállt, leült egy fatuskóra, azt gondolván, hogy átalussza itt az éjszakát, noha a havasokban még hideg volt s helyenként még elég sok hó fehérlett. De amint széjjelnézett, jó messze tüzet pillantott meg. — Ki lehet ott ? — gondolta magában. Elfogta a kiváncsiság, felállt és megindult a tűz irányába. Már nem volt messze, csak egy fa takarta el, mikor a tűz mellől csaholni kezdett egy kutya. — A jegyző szukája, — villant át Hlavaj agyán. Megörült. Nem tudta miért, de érezte, hogy a jegyzőnek még nem mondta oda az utolsó szót. Éva különös halála úgy nyomta Hlavaj lelkét, mint a kő, szorongatta és érezte, hogy e titoknak végére kell járnia. Hlavaj a szóbeszédnek nem nagyon akart hitelt adni, azonban a beléplántált gyanú erős volt. Nem lehetett csak úgy napirendre térni fölötte, különösképpen a jegyző sarokbaszorítása után nem, ami oly különösen végződött. Az elrettent, dermedt arcon volt valami, ami megcáfolta kétkedését, de hiányoztak ehhez a szavak, mint a zárhoz a kulcs. Beszélni fogok vele, határozta el magát a fa mögött Hlavaj. Nagy ívben kerülte meg a faház előtt lévő, fenyőgalyakból rakott tüzet. Vastag hóréteggel borított, nagy szakadékba került, hová még nem jutott be a napsugár. A faház körül a havat félre kotorták, úgyhogy a ház afféle jól megalkotott mélyedésben feküdt s ezért jóformán észre sem lehetett venni. Hlavaj tudta, hogy a jegyző süketfajdra vadászik, csak nem értette miért hozta magával a kutyát, hisz a szilaj kopó nem alkalmas az ilyenfajta vadászatra. — Neki passzió, nekem hátrány, — nevetett fel. Csola ismét elvakkantotta magát. Hlavaj a faház bejáratával szemben állt. Hosszú megszakításokkal sikerült neki úgy odalopakodni, hogy semmitől sem kellett tartania. A bódéban nem hallott semmiféle gyanús neszt, azért néhány ugrással ott termett, félrerúgta a dühösködő kutyát és belépett. A jegyző egyet mordult, felemelkedett s a szemeit dörzsölte. —• Jó estét, jegyző úr ! — kezdte Hlavaj.