Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Szlovák műfordítások - Janko Alexy: Édesanyánk

113 melynek nyakát húsig koptatta már a járom és mégis bírnia kell az igát, bírni mindaddig, amíg tehetetlenül le nem rogy a földre. Erejét messze felülmúló rabszolgaságáért pedig csak egy darabka, kelletlenül odahajított kenyérhez juttatta a rabszolgatartó élet. A megtestesült fájdalom volt ő. Kiszipolyozott test a kopott rongyok alatt. Mi éltette vájjon ezeket a szüntelenül robotoló kezeket és lábakat ? A fájdalmas, megkínzott anyai lélek. Es nem akadt soha senki, aki segítségére sietett volna, akire rátámaszkodhatott volna, aki legalább tanácsot adott volna néki. Akkoriban még egyikünk sem tudta felfogni, mit jelent az : agyonsebzett, összetört anyai lélek. Egyetlen vigasztaló szavunk sem volt a számára. Akkor még nem tudtuk felfogni, mennyit szenved, mennyit tűr érettünk. Csak bámészkodni tudtunk, mint a gondtalanul habzsoló madárfiókák. Irigyeltük egymástól az életet, a tejet, a csókokat, az altatódalt, mindent, mindent, amit oly bőségesen, oly szeretettel osztott szét közöttünk édesanyánk. Egyforma irigy mohósággal szívtuk az erejét, habzsoltuk a tejét, melyet az élet ezernyi keserűsége mérgezett édessé. Mi azonban ezt nem éreztük. ö pedig mindnyájunkat egyformán szeretett. Az életét áldozta volna értünk. A fáradtság és fájdalom fogalma ismeretlen volt előtte. Szent volt a hite, hogy minden anya sorsa egyforma. Nem zúgolódott, nem védekezett. Teljesen a sors szeszélyes sodrára bízta magát. És rejtett fájdalommal hozott új meg új életeket a világra, alázatosan, fájdalommal és szégyenkezéssel a szívében. Élet és halál között lebegett mindig, amikor egyikünk a bölcsőben visítozott. Éjszakánként felriasztottuk álmából, hogy tápláljon, nappal gyötörtük, hogy ringasson. Számunk minden évben nagyobb lett. Csapatosan nyüzsögtünk, veszekedtünk, verekedtünk. Anyánknak a bíró szerepét is vállalnia kellett. Az ütések súlytalan súlyán keresztül azonban éreztük, hogy jó szívét a fájdalom hasogatja, amikor keze ütésre lendül. Nem tudott irgalmatlan lenni. Mi voltunk az egyetlen gondolata, mindentől egyformán féltett. Remegett a gondolattól, hogy valamelyikünk S