Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Vers - Bányai Kornél

Bányai Kornél Amikor szegény Bányai Kornélt 1934 szeptemberében eltemették, koporsója mellett oly irtózatosnak tűnt ott, a temetőben, állni egy halott költő mellett, akihez senki, de senki nem mond istenhozzádot a reszkető, fuldokló fiatal hitvesén kívül ; most sem szólunk, hogy a költőnek már életében több megbecsülés essék, jusson több jó szó és emberibb sors, de tán annyit mégis megérdemel, hogy néha pár sort elolvassunk róla. +BÁNYAI KORNÉL KÖLTŐ. SZUL. 1897-BEN. ÚJBÁNYÁN, SZERKESZTETTE A „FORRÁS" C. LÍRAI ANTOLÓGIÁT. MEGHALT 1934-BEN. Barátaim, jó cimborák a földben, íme újra együtt vagyunk, gyertyánk lepkefényében, régi körben izzik szivünk és lángol homlokunk. Csengő poharakkal csókoljuk egymást, Tokajnak illatos borát hörpintgetve Ízleljük tünt napok izeit s a föld mindent takaró mámorát. Meddig szemünk lát, kőbevájt pincénkben síri csönd vonulnak kétoldalt, vasalt hassal a mosolygó gönci hordók, folyékony lángokat rejtegetve s ama dalt, amaz idős éneket, amit apáink fújtak egykor s rég csönddé szaggatott a szél s ami mégis feltámad, kiszáll fasírjából és lobogva boros ajkunkon újra él. * Az elhunyt költő utolsó, kiadatlan verse.