Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Vers - Habán Mihály

u &$*}> Judtya Âatâia~ Tudom, itt az óra, mikor elválsz tőlem és megelőzöl. Oh, ki intett neked a terek fekete mélységéből ? Ki szólított, hogy reggeltől sötét és bús vonítással felelsz neki ? És csendesedsz, mint az elapadó szélben a fák, Akik most nevelik kicsi magzatukat, mint egykor a te méhed. Oh, ki intett neked mágikus szemével, hogy elbujdosol innen ? Ahol minden olyan, mint amikor köztük jártál. Seregestől szólnak a tücskök, zeng az éj minden szerszáma, És fénylőn száll a hold, a föld boldog erős borja, Akinek vad tűzzel csaholnak társaid, ha a széles dombok fölött jár És ők vígan kergetőznek, koslatnak, vagy mezei vadakat űznek. Most itt az óra, mikor elválsz tőlem és megelőzöl ! Oh, ki szólított a fekete terek mélységéből ? íme, szemedben kialszik a vér eleven lángja, És elhagyod a földet, akit megérintettél és megízleltél. Aki szerelmesed volt, illatozott körülötted, Csodálatos neszekkel csábított, és a forgó fényben kitárta előtted a testét : Ahol én még egy kicsit időzöm, aztán én is elmerülök. Hallod ezt a zengő zokogást, a tárogató bűvös énekét ? A csillagok lángolnak, forgó táncukba belelép a hold : Gyönyörűen jelenik meg a föld peremén és könnyen len dül a magasba ... Oh, kit ragadott el a halál szépsége a tündöklő tánc közepén ?