Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és essay - Schöpflin Aladár: Cimbora

47 szemétdombról szedte volna össze öltözetét. A karját, mellét nem is takarta ruha. Cipője persze nem volt. A kezében görcsös nagy bot, amit maga vágott valami fáról, a felsővégén rajtahagyott gallydarab volt a fogantyúja. Az arcán legelőször is a rengeteg nagy himlőhely tűnt fel, aztán a bőr cserzett feketesége, majd az erős, fehér kutyafogai. A szeme is olyan, mint a kutyáé, fekete, meleg, de valami ravasz csillanással. l'Jgy írom le sorban a külső vonásait, olyan sorrendben, ahogy elémtünnek, ahogy beleragadtak az emlékezetembe. Kutyája is volt, a legfurcsább állat, amit valaha láttam. Mindenféle fajtából volt benne valami, de minden külön-külön, más fajtából örökölte a fejét, mástól az elejét, hátulját, lábait és farkát. Igazi koldus-kutya, de erős és vidám állat, és vakon ragaszkodott a gazdájához, egy pillanatra sem tágított mellőle és ha idegen közeledett hozzájuk, azonnal védelmi állásba helyezkedett. Sok csatája lehetett falusi ebekkel, mert a teste tele volt harci sebhelyekkel, s akkor is, amikor találkoztunk, — jól emlékszem — volt egy nagy friss harapás a hátán. Mással, mint a gazdájával, nem állott szóba, velem sem barátkozott össze, pedig próbáltam magamhoz édesgetni. Egy nagy házban laktunk a falu szélén, a major felett. Kastélynak hívták, emeletes volt. A felső emeleten a grófoknak volt szállás berendezve, ha egy évben egyszerkétszer odajöttek vadászatra. A földszinti gazdatiszti lakásban laktunk mink. A ház mögött tágas udvar, egyik szélén ló- és tehénistálló, a másikon a kocsis és a kertész lakása, aki egyúttal tehenes is volt. A házon túl a veteményes- és gyümölcsöskert, az én kalandjaim színhelye. Az udvar végében kis patak, melyen át hidacska vezetett a túlparton levő rétre. Erre a rétre még szabad volt kimennem egyedül is, ez volt az én világomnak a széle. Amint mondtam, a tornácról lejövet, ott láttam a cimborát és egymásra néztünk, ő szólalt meg előbb. — Te vagy itt az úrfi? Én, — feleltem. — És te koldus vagy? CimboTa — nem ez volt a neve, sohasem is tudtam a nevét, csak később kereszteltem el Cimborának, ha visz•zagondoltam rá — nem felelt a kérdésemre.