Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és essay - Szitnyai Zoltán: Rózsagyökér… liliom

36 mindig énekelt bús bányászdalokat meg szent énekeket. Komor hangja harsogva szállt át a vastag falakon, felült a szélzúgásra s elmerült az erdők mélyében. A hegyekből bányászok ereszkedtek alá mécsesek imbolygó fényével. Ilyenkor megálltak a ház előtt s átlestek a dülledező palánk résein, lombok sűrűje mögé festett sárga ablakokra. — A Krasztek énekel... A Vaczulik-házban megint szellemek járnak. Aztán keresztet vetettek magukra és sietve mentek tovább. Az öregasszony arca lassan megnyugodott. Ő tudta, hogy a szellemek nem szeretik az éneket, félnek minden hangos szótól s ott jó nekik, ahol sóhajtanak vagy suttognak az emberek. 11a valaki erőshangú, bátor és nagyot rival maga elé : szétoszolnak menten, mint a fiist a szélben ... Aztán már csak az énekre gondolt mosolyba húnyt szemmel... Kraszteknek szép hangja van, meleg és bársonyos ... Asszonyszívekbe muzsikáló ... Már az álom karjai ölelgették özvegy Yaczuliknét s megint úgy hallotta ezt a hangot, mint harminc év előtt... Itt az ablaka alatt... Ezt a szép Kraszteket... Akkor még ő is szép özvegy volt, negyven évvel telt virág.. Ez a Krasztek meg húsz... Minő napok voltak azok!... Meg évek... Boldog, rövid évek... Míg nem jött a Marian... — Marian ! Marian ! És a lépcsőházban megint felvisongott a kis harang. Szünet nélkül csapkodott éles, gonosz szava. A hátsó szobában Krasztek énekelt. Furcsa zaj volt ez. Az éjszaka fekete csöndjében lélekharang és gyászdaloknak emberhangszere ... Együtt, szünet nélkül... És minderre úgy dübörögtek Marian léptei, a falépcsőn, mint koporsóra szórt göröngyök. De hát mi van itt ? temetés ? vagy csakugyan szellemek járnak-kelnek ebben a régi háíban, a Leányvár tövében, ahová már a kis viskók sem érnek el a város felől? És bentről egyre hallatszott a kiáltás : — Marian ! Marian ! Marian lihegve állt ínég az emeleten. Két kezét a füle t