Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és essay - Márai Sándor: A kigyók

226 valamelyik kameruni, nagyon jellegzetesen fekete törzsből való. „Egy vér, egy család" — kezdte mondani Alster bácsi, de nem bírta. Karonfogták és a kocsihoz kísérték. A meglepetés olyan erősen hatott, hogy az uccagyerekek is mozdulatlanul, mintegy igézetben álltak a kocsi körül, hová Fülöp bácsi, a kiszolgált katonatiszt, reszkető kézmozdulattal tuszkolta be a családtagokat. Elsőnek az apát ültette be, aztán Ernát, aki most már fogait mutogatta, úgy vigyorgott ; nem bírta összetartani a száját. Tessék húgomasszony, — mondta Fülöp bácsi fojtott hangon. A hóesésben ugyanis, ha lehet, a fiatalasszony még sokkal feketébbnek tünt, mint amilyen különben lehetett, szobában, vagy a színpadon. Fülöp bácsi minden gondja annyi volt e pillanatban, hogy eltüntesse hugomasszonyt a batár mélyiben. A hóesésben szikrázott a menyecske feketesége ; örült a hónak, mosolygott és szép fogait mutogatta kedves, kissé zavart, menyecskés mosollyal. Már úgy volt, hogy rendbe jön minden és elférnek a batárban ; de a fiatal asszony nem adta ki kezéből a gyékénykosarat. Görcsösen szorongatta, akárhogy iparkodott is elvenni tőle Fülöp bácsi. — Szólj neki, fiam, — mondta Bódognak az anyja. — Adja oda Fülöp bátyádnak azt a kosarat. — A kosarat ľ — mondta Bódog, aki sugárzott és a pogyásszal bajlódott. — Jobb, ha Nunu viszi, édesanyám. — De miért, fiam ? — kérdezte idegesen az apa. — Hát mi van benne ľ — Semmi, csak a kígyói, — mondta mellékesen Bódog. — Tetszik tudni, sásban feküsznek. Ezek itt a mi vidékünkön mindig fáznak. — A kígyói ? — kérdezte Fülöp bácsi. — Hát hány van neki ľ — Három, — mondta Bódog. — A két viperát Berlinben hagytuk. Ebben a pillanatban Erna kiugrott a kocsiból. A boldogság érzetnek olyan hulláma sodorta el, mellyel nem bírt már. Két karjával átölelte a szerecsen nő fejét és megcsókolta a hideg, fekete arcot. — Majd én etetem őket, — mondta forrón, lelkesen.