Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és essay - Földes Jolán: Maca naplójából

218 — Engem ľ Engem nem. Én nem vagyok olyan finom, jómodorú, előzékeny, mint Elly. Ő úgy meg tud főzni mindenkit, nem is hiszi ! — És magát ez bántja, Maca ? — Nem bánt. Nem lehet mindenki olyan tökéletes, mint Elly. Kell egy rossz gyerek is a családban. És azért anya engem szeretett jobban, azt tudom ! — Maga is nagyon szerette az édesanyját, ugy-e ? Olyan idióta vagyok, tele lett a szemem könnyel. — Nagyon. Kétségbeesetten nyeltem. Lengyel csak nézett rám. — Miért akart velem megismerkedni, Maca? — Nem tudom ... Nem tudom megmondani... Gondoltam, maga ismerte anyát —Láttam magát a temetőben .. Most már bőgtem. — Maga nagyon egyedül érezheti magát otthon. — Borzasztóan. Hogy itt mi következett, azt nem is tudom leírni, mert össze-vissza hadartam mindenfélét, Pistáról beszéltem, meg Giziről, hogy ő is elhagyott, meg Isten tudja még mi mindent, aminek se füle se farka nem volt. Nem is értem, hogy történhetik ilyesmi az emberrel, egyszerre esak elkezd belőle jönni a bőgés és annyi mindenféle keserűség, amire nem is gondolt, csak ugy összegyűlt benne és most kiömlik... Szerencsére már a Rózsadombon mentünk felfelé és kevesen láthattak. Aztán végre abba tudtam hagyni. Lengyel kérdezte, hogy nem akarok-e leülni egy padra, kipihenni magam, de mondtam, hogy nem vagyok fáradt és inkább járok. Többször elkezdett mindenfélét mondani, azt hiszem vigasztalni akart, csak nem tudta, hogy kell. De akkor én már egész rendben voltam és elkezdtem nevetni: — Nézze, én most rettentő bután viselkedtem, nem is tudom mi történt velem. Ne gondolja, hogy én mindig ilyen hisztérika vagyok. Az igaz, hogy rengeteg bajom van és problémáim, és sokszor szörnyű egyedül érzem magam. Máskor meg, — akár most is hirtelen — ugy érzem, hogy ez egyszer majd mind elmúlik és egész más jön, én nem tudom, hogy jó vagy rossz, de valami egész