Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és essay - Erdős Renée: Winnyfred

185 — Azt akarja mondani, hogy hisz bennünk ? Hogy föltétlenül hisz ľ — kérdezte kételkedve és hideg, kék szemével úgy nézett rám, mint egy vizsgálóbíró a vádlottra. — Föltétlenül hiszek — mondtam komolyan és nem értettem, miért beszél így. — Ha hinne, akkor őszinte is volna hozzánK. De maga nem őszinte. Aki még nálunk volt eddig, mindenki hozzánk melegedett. Minden lelki terhét levetette nálunk. Olyan volt, mint a testvérünk. Mindent tudtunk róla. Magáról pedig úgyszólván semmit sem tudunk. .Szép kis bizalom az, amely ilyen zárkózottá teszi velünk szemben. Engedje meg, hogy legalább is kételkedjem benne. Egy percig tétován hallgattam, aztán azt mondtam : — Nézze, mére Winnyfred, maga elfelejti, hogy én egy másik zárdából jövök, amelynek sokkal ridegebb szabályai vannak, mint a magukénak. Egy kontemplativ rend kebeléből, ahol kijártam a magam iskoláját. — Ahá ! — mondta egy kis gúnnyal, fölnézve a könyv lapjairól, — maga erre hivatkozik ! Mennyi ideig volt ott a Fehér apácáknál ? — Tíz hónapig — feleltem kissé lesujtottan. — Tíz hónapig ? — mondta egy kis sóhajjal — ez azt jelenti, hogy ők tíz hónapon keresztül hiába imádkoztak magáért ! — Ezt nem merném mondani, petite mére — nem merném mondani, hogy hiába imádkoztak. Ha ugyan imádkoztak értem. Ki tudja ? — Már ez a kérdés magában is sértő — mondta ő hevesen, — hogy feltételezheti róluk, hogy nem imádkoztak ? Hiszen ez a rendjük alapszabályai közé tartozik ! De magának ez nem volt elég. — Hogy érti ezt, hogy nem volt elég ? Annyira bűnösnek tart engem ? — Annyira ingadozónak tartom. A hangulatok rabjának. Egy levél kihozza sodrából. Egy illat megszédíti. Egy különösen szép alkonyat uj elhatározásokra készteti... Nem veszi észre, hogy mindezek mögött az ördög incselkedik magával ? — Dehogy nem ! De maga is elfelejti, Winnyfred anya,