Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és essay - Szép Ernő: Lopni

Íľ8 egymás ellen, nekicsapődtak a tetőnek, az oldalléceknek, lebukfenceztek a ketrec aljára, gázolták egymást, apja a fiát, anyja a lányát, föl-fölrebbent, aki tudott, össze-vissza való vad röptükben a csőrükkel egymás szájába-szemébe szurkáltak, sivalkodva és hörögve, mint az őrültek. Szinte egyszerre rebbent föl a háznép is, akár a ketrec lakossága. Ágyon, kemencepadkán, földön, ki hol aludt, felültek egymásután az ember, az asszony, a nagylány meg a suttyó fiú. Egy-két lélekzetnyit csak tágították a szemüket a sötétségben, az áloménál is borzadtabb képpel azután összeszaladt a szavuk : — Jézus Isten ! Hallja ? — Hűjnye azt a ... —• Tolvaj jár az udvarba ! — A tyúkot lopják ! És aztán ágynyiszorgás, székfeldülés, eleven talpak földet verése. — Gyújtsd meg a mécsest ! — Dehogy gyújtod ! — Hun az a fejsze ? — Jaj, édesapám ! — Én is megyek, a papucsom ! Abban a szempillantásban, mikor a gazda kiugrott a pitvar rácsa elé, az a sötét alak a tyúkketrec előtt fölkapta a dorongot, még egyet sújtott ; reccsenés-roppanás, négyöt szárnyas röppent ki a ketrec oldalán, eszük nélkül bukdácsoltak az udvarban annyifelé, ahányan voltak. A gazda felmarkolta a fejszét, a feje fölé : — Megállj, te ! Az asszony beleragadt a karjába : — Vigyázzon magára ! A nagylány is kiáltani akart, de abból csak sikoltás sírás lett. A fiú az apja anyja elé ugrott, hosszú fokost rángatott a két keze közt. Az a sötét alak, az meg leboesájtotta a dorongját azután a fejét is leboesájtotta. A kutyák már a nagyutca mindakét végéig ugattak. A tyúkok, libák, rucák a szomszéd udvarokban is fölzendültek. Emitt-amott lámpafény pitymallott az ablakban ; a