Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Vers - Bodor Aladár

Ő sírt az első szerelmes búnkban, Ő kapatott az első borunkra, Ő ríkatott a cigány vonóján Az ő nótáján el-elborulva. Kisért a marsban, tüzelt a harcban. Szent haragunkat égig lobogta, Ő volt a kardunk villámló éle, Egünk villáma : a magyar nóta ! Őt tanítgatjuk kis gyermekünknek Ráhajolva a ringó bölcsőre, őt csókoljuk a kis magyar szájra, Hogy a nótánkat tovább örökölje, ő kisér majd el végső utunkra, Mikor ajkunkat a halál lefogta, Akkor is fönn zeng, a sírunk fölött is, Sírunkon is átlép a magyar nóta. Meg ne halkuljon soha az ajka, Meg ne lankadjon soha a szárnya, Örökké szállva Tisza—Duna partját Mint ősök lelke mindegyre járja, Mint szent öröktűz, élesztve s égve, Ahogy velünk száll évezredek óta : Boldog jövőkre szárnyaljon örökre A magyar nóta ! A magyar nóta !