Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és essay - Nagy Endre: A kéményseprő neje

142 hattam. Már akkor tél volt, mint most, korán sötétedett. Egyszer csak csöngettek kívülről. Kinéztem az előszoba ajtaján ; egy kéményseprő állott künn a folyosón. Elvégre a kéményseprő olyan hivatalos személynek számít, mint a levélhordó, vagy mint az adókézbesítő ; gondolkozás nélkül kinyitottam előtte az ajtót. Csak amikor már ott állottunk ketten a kis előszobában, akkor ijedtem meg, hogy talán mégse kellett volna beengednem. Olyan ijesztő volt kormos fekete arcával, amelyből csak a két szeme és a szőke bajusza világított ki. Olyan volt, mint egy negatív-fénykép. Még azt is hozzáteszem, hogy leánykoromban nagyon félős voltam ; a mamám sokszor ki is nevetett miatta. Egy kis szorongással kérdeztem hát tőle, hogy mivel szolgálhatok, ő azt felelte, hogy ép a szomszédlakásban tisztogatta ki a kályhákai, átnézett hát ide, hogy hátha itt is baj van a kályhával. — Már miért lenne baj a kályhánkkal ? Erélyesen megmondtam neki, hogy a kályhánkban most is ég a tűz, hogy csak úgy pattog, semmi hiba sincs benne. Erre ő megvakarta a fejét és azt mondta : kár. Hallottak ilyet ? Még az a kár neki, hogy a téli hidegben a kályhánk jól szuperál ! Szárazon megmondtam neki, hogy itt semmi keresnivalója nincsen és csak úgy tuszkoltam őt kifelé a hangommal : — Na gyerünk, gyerünk ! Kívül tágasabb ! De ő meg se moccant ; két szétvetett lábán olyan szilárdan áll ott, mint egy fekete gránit-oszlop. Azt mondta, hogy ha már egyszer rászánta magát, hogy bejöjjön, nem olyan sürgős, hogy elmenjen innen ; legalább egy kicsit elbeszélgethetnénk. Még el is mosolyodott hozzá. Juj, de ijesztő volt, amint fekete arcából a foga és szemefehérje kivillogott, összeszedtem minden erélyemet, úgy mondtam neki : — Nekem semmi beszélnivalóm sincs önnel ! Erre azt felelte, hogy ezt mindjárt gondolta. Nem is arról van szó, hogy nekem van-e beszélnivalóm vele, hanem ő szeretett volna már régóta beszélni velem, csak az alkalmat leste hozzá. Mindig reménykedett, hogy egyszer talán majd csak itt is panasz lesz a kályhára. De az ő nagy pechjére pont ez az egy megátalkodott kályha csak