Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és essay - Kosáryné Réz Lola: Három kis eszkimógyerek

130 Talán három kis feketehajú gyermek is meghatja annyira, mint egy csinos fiatal hölgy ? ... Éreznem kellett, hogy hiába beszélek. Hiába minden. Kemény maradt, mint a fal, melyet a hideg ónos fcső vert már reggel óta és hideg, mint a pléhmosdótál, amelyet most, tettek fel a kocsira, a többi holmi tetejébe. És akkor ráébredtem. Ráébredtem hosszú, fekete kabátomra, szürke ruhámra, amelyet patkánybőrnek hívnak a gyerekek, a kalapra, amelyet nem szeretek hordani, mert mindig az az érzésem, hogy olyan, mint egy tibeti láma süvege, de mit csináljak, ha divatos ? És sokat látott, sokat megért szememre, a két vonásra a szájam mellett, a ráncokra a homlokomon. Csodát csak a fiatalság vakmerő mosolygása tehet. Akár a maga kedvéért, akár három kis eszkimógyerek kedvéért. És én nem tudok vakmerően mosolyogni. Én aggódom... én érzem, hogy öregszem. — Sajnálom, — mondta a gondnok és felhúzta a vállát. — De... A kocsi elindult. A viceházmester felesége utána szaladt és még egy párnát tett fel. A viceházmester ott ült a bakon, a kocsis mellett. A három kis eszkimógyerek kézenfogva indult el az esőben, az utcán. * Most már nem nevetek, ha a tükörbe nézek. Hátha inégis igaz minden ? De ti, akik fiatalok vagytok, tegyetek meg mindent, amit csak lehet. Tegyetek annyi csodát, amennyit csak tudtok. Csavarjátok el a fejét minden kegyetlen házgondnoknak, űzzetek személyeskedő protekciót és ne engedjétek a savanyú öregeket uralkodni a világon. Hozzátok vissza azt a három kis eszkimógyereket a hidegből...