Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és essay - Maróthy Jenő: Kis Pereces Gyurka dolgozata

113 vörös arccal Pereces. — Én szeretem... szeretem a hagymát. És rettentő szégyenkezéssel ült vissza a helyére, mintha maga is érezné, hogy a legkártékonyabb szenvedély kerítte a hálójába. Hát ez megint olyan kérdés volt, melynek eldöntéséért legalább is Pestalozziig kellett volna visszamennem, mert például Herbartnak bizony álmában se jutott eszébe a hagyma. És a hagyma se volt az utolsó csapás, mely Pereces Gyurka iskolai pályafutását fenyegette. — Tanár úr ! — Ejnye, mi bajotok már megint ? — Pereces női felöltőbe jött az iskolába. — Tréfából ! — állt fel zavart mosollyal Pereces Gyurka és félszeg pillantást vetett egy köröskörül magasan feltűzött, rejtélyes ruhadarabra, mely a legközelebbi fogason lógott. — No de, fiam, az iskola nem tréfálkozásra való hely. Ezt már megtanulhattad volna. — Tanár úr, kérem, nem tudtam, hogy meg van tiltva. — „Meg van tiltva." — Ez fiam, germanizmus. És nem mondom én, hogy meg van tiltva, de hát nem is kell az olyasmit megtiltani, melynek helytelenségét minden épeszű ember azonnal átlátja. Hiába ! Legközelebb megint panaszt emeltek Pereces ellen Most az volt a bűne, hogy elaludt a számtan óra alatt. Elaludt! Mialatt Predlák tanár úr magyarázott... — Pereces ! — Tanár úr, kérem, — elálmosodtam. No ez már sok volt. Hát ki az a Pereces, hogy naprólnapra felkavarja az osztály nyugalmát. Hol elkésik, hol ing nélkül jön, hol hagymát eszik, hol elalszik. Ezt nem lehet tovább tűrni. Kiszólítottam a katedrához s leszidtam kegyetlenül. Pereces Gyurka lesütötte a szemét, keservesen hunyorgatott és az egész mosdatás alatt nem szólt egy szót sem. Milyen konok fickó ! Nem lehet az ilyen embereken segíteni. Rajta se lehetett. 8