Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és essay - Egri Viktor: Erdei vallomás

56 ember, akinek nevét viseltem, az én mesterségemet tanulta. Még munkakönyve is volt. Egyszer nagyon megajándékozott a sors. Minden embernél így van, egyszer megüti a lutrit. Aztán meg kell markolni, meg kell tartani. Az én lutrim az új nevem volt. Nem éheztem és nem fáztam többé. Volt mindig munkám, tiszta ételem és tiszta ruhám,.. Aztán elkerültem ide a Vág mellé, egy nagybirtokra gépkezelőnek. Ott volt a legjobb sorom. Kommenciót is kaptam, szép fizetést és rendes ruliát. Nagyon megbecsültek, mert értek mindenféle munkához, még villanyszereléshez és rádióhoz is. Az űr bécsi ember volt, keveset lakott a birtokon, pedig csuda kastélya volt... Egyszer valamit javítottam a fürdőszobában. Késő estig tartott a munka és a gazdasszony odatelepedett liozzám és szóval tartott. Uzsonnát adott, nagyon a kedvemet kereste. Erős, húsos asszony volt, elváltán élt az urától. — A szeretője lett ? — vetettem közbe. — Még azon az éjszakán. Láttam, hogy nagyon megkíván. Már a tavasszal akart engem, hogy a birtokra jöttem... Hát így volt. Jó dolgom volt mellette. — Nem volt nagyon idős magához ? Az ember szégyenlősen rámnézett, halvány bőre hamar áttüzesedett. Tíz évvel, így mondta... Az iratait nem láttam, de gondolom, valamivel több is volt — mondta nagysokára. — Szerette ? — faggattam már mohóbban. Éreztem, hogy nem bántom a kérdéssel és beszélni fog tovább a közlésnek azzal a vágyával, amely éppen az ilyen hallgatag embereket elfogja nagy magányuk után, ha egyszer belemerülnek emlékeikbe. — Jó volt hozzám. Azt hiszem, hogy akkor szerettem is... Ha nem éreztem volna olyan közel magamhoz, akkor talán sohase mondtam volna meg neki, hogy új néven élek. Engem valamikor Belica Jánosnak hívtak és Kucsera Péter lettem. — Hát mégis nyomta a titok ? Az ember bólogatott.