Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és essay - Darkó István: Faun a Magurán

3ľ ezeken az estéken nagyszerű italokat kevert nikkeles arravaló edénykékben. Ahogy most megállt a felesége mellett, az autóját dicsérte, a pompás, vonzó, undok gépállatot, a fiatalember mégsem állhatta őt. Olyan, állapította meg, mint az autója, nyájas, erős, kellemes, mégsem illik ebbe a környezetbe, mégsem lehet igazán kedvelni őt. — No Iá?suk Pomáz ur, amiből élünk, — kedélyeskedett a gróf. — Vezessen minket, ó Lucifer. A grófné jókedvűen tiltakozott: — Inkább Szent Péternek nevezze a tiszttartó urat, aki a nagy kuccsal a mennyországot nyitogatja előttünk. Szétmutatott a környéken, a törpefenyők nyájas sokaságán, az édes nedvekkel teli, ropogó-kemény füveken, a tetőn álló gerendás juhaklon, a sötétzöld környezetből kedvesen kivilágító fehér juhnyájon. A keretbe kívánkozó egész magaslati domborművön. — Szép, szép, — igy ismerte el a gróf is. — örvendek, hogy annyira tetszik magának. A tiszttartó előrekalauzolta őket: — Méltóztassanak erre egyenesen. Amott a fakunyhónál, a juhoknál letelepedhetünk. Ott lakik Koreny Jankó. A fenyőgerendákból rótt, kőolajú házat gyönyörű kis rét vette körül. Ezen legelt az idillikus juhcsapat, őriző pásztoruk nem volt sehol. Ugy tetszett, hogy az ég gondozza őket, harmatjával mosdatja, a föld zsengéivel éteti. Napja szivó melegével fehéríti gyapjúk göndörpégeit, lágy kéksége színében fürdeti a jövevények felé fordult kíváncsi szemüket. •A juhok, — mondta a gróf. — Hány darab? A tiszttartó bólintott magában: — A juhaid. Most látod őket először. Számukat se tudod. A hangja szolgálatkészen igy felelt: — Nyolcvankettő. Alig egy hete voltam itt számba venni őket. Fellépett a ház kőgallérjára, bedugta a fejét a füstös ajtón. A hegyek nyelvén kiáltott be valamit. Rekedt hang