Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és essay - Darkó István: Faun a Magurán

36 napig vadásztunk a herceggel... De ez az autóut mindennel felért! Rendkívüli módon akarta kifejezni a jóhangulatát, ezért ezt tette még hozzá: — Holtomig büszke leezek rá, úttörő vagyok, felfedeztem az autós hegymászást. A grófné lelépett a lépcsőről és tárgyaló, egyszerű hangon ismerte el: — Büszke is lehet rá kedvesem. A fiatalember kapkodva nyúlkált feléje. Le akarta segíteni a porköpenyeges, karcsú asszonyt, de ügyetlen félmozdulatu udvariaskodás volt ez, a grófné nem is vett tudomást róla. A fiatalembert ettől ismét meleg öntötte el, megint bakot lőtt, veszteség érzése alacsonyította, hiába próbált dacosan ellenállni önmagának, nem találta a helyes szerepet s megátkozta magát a kirándulás ötletéért. A grófnak nem lesz sem jobb, sem kedvesebb embere avval, ha ez a vad dolog netalán a legkitűnőbb hangulatban ér is véget, amire valamiképpen semmi remény sincs. Mint ahogy nem lett volna sem rosszabb, sem lenézettebb azért, ha nem jut eszébe ezt a kirándulást tanácsolni s most otthon ülnének a kastély jégvermeiben, esett volna le a buta feje, amikor nem gondolkozott előre. Igaz, úgysincs sokból ez az egész hires állás, szegény apja után kapott maradék kenyér, szűkös karéj betévő ezen a szétesett, elharapdált, tizedére apadt uradalmon. Sokan mondták már, hogy ezt az uraságot igazra, helyesre találta telibe az erdőbirtokreform, de ahogy itt látja maga előtt az aranyhátu zsebfésűvel simogatott ügyes angolbajuszával, kockáa harisnyájában, csipkézett nyelvű, duplatalpu sárga félcipőjében s a feleségével, a szép asszonnyal egyenlő karcsúságában, igazat kénytelen adni azoknak a beszédeknek. Pedig védte, amig nem ismerte, a grófot. Tulajdonképpen mióta megismerte, sem lehet panasza rá, udvarias vele, nyájas is néha, kétszer hivta már ebédre s minden este •elük vacsorázott, utána mazsongoztak, amit a fiatalember most hallott először » amire a grófné megtanította. A gróf