Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és essay - Andreánszky István: A fosztogató

25 — Ismerlek jó vitéz, — gondolja magában a nagycsizmást látva. Földet jöttök kérni megmunkálásra, közben a kukoricakas lakatján a szemetek. Zavartalanul tisztogatja továbbra is a sarat csizmájáról. A kutya nem veszi le róla a szemét. — Máskor a kertkapufélfához fenitek sáros csizmátokat és azzal már jól is van. Felemeli állát, két elülső lábára áll és ameddig a kötőlánc engedi, elősompolyog. — Jobb lesz odébb tágítani, — gondolja tovább — é« egy hangos vakkantással fejezi ki magát. Csak morogni tud, látva, hogy az ember megyén tovább a tanyára. Egy ugatást küld utána. Akadnak emberek, akik a láthatár széléig is elkerülnék az ebeket. Sokszor nemcsak borjúnagyságú komondorok elől, hanem kis puli kutyácskák elől is kitérnek. Nem tudni, kiben milyen erő lakozik. Amíg életben van, egyiknek sem húzzák ki a méregfogát. Ritka hely, ahol a kiszolgált kutyákat életben tartanák. Ellenségeket szereztek életükben, hűséges szolgálatuk közben. Arra voltak szoktatva kölyökkoruk óta, hogy a közülök valókon kívül mindenkivel egyformán bizalmatlanok legyenek és ráuszították az idegenekre. Senkivel szemben nem lehetnek hallgatagok, mert nem lehet tudni, milyen szándékkal közeledik. Szándékait senki ki nem kiabálja, hacsak véletlenül el nem árulja. Szép szóval közelednek, szelíd suttogással és kezüket már messziről simogatásra nyújtják. Keresik a barátságot. Mindenik a maga módján közeledik, füttyentgetve, térdükre csapkodva tenyerüket. — Kutya, kutyácska, kutya, kutyácska, — szólongatják egyre ismételve, amíg megbabonázzák szavaikkal. Zsebükbe nyúlnak, kenyérdarabot dobnak neki, amelyben gombostűk is lehetnek. Mohón kap a neki dobott falat után, nem vigyáz, lenyeli és a gombostűkkel teleszurkált kenyérfalatok felsebzik a beleit. Aznap este, hogy a nagycsizmás a tanyán járt, rendes időben elkötötték láncáról. Mint mindég, most is kiszaladt a tanya közepére. Körül szaladgált, forgolódott, mintha