Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Vers és műfordítás - Tamás Lajos

180 TlZfiegátupoió* Az élen masíroznak ők, övék a dísztoll, a fegyver, a vagyon. Érdemrend virít a mellükön és sujtás födi a válluk vastagon. Zeneszóra lépnek, öreg zeneszóra, recseg a dob, kürt, trombita. Mennek, menetelnek, a katonás rendben nincsen semmi hiba. Sokan lóhátról, kényes paripáról nézik a tájat, poros országutat. Kezükben a gyeplő, villámlik kardjukon a hatalom s öntudat. Utánuk más sereg, más zászló, más lépés, szürke közlegények. Teher a hátukon, sáros ruha rajtuk, mennek s nem beszélnek. Nincs szakálluk, se bajuszuk, kopott sapkájukban úgy haladnak gyalog Vének után zeneszóra, pedig erős valamennyi, frissek, fiatalok. Piros tűz ég a szemükben : ha ők kerülnének vezérsorba, élre, Másként szólna az a zene, repülne a zászló, mintha élne. Nem kellene arany sujtás, díszes bojtok, se csillag a vállon. Elvezetnék ők a hadat városokban és göröngyös árkon. Ámde lépés lépés után, hosszú évek ellen kell a fejet szegni. Izmos nyakuk nekifeszül, de várni kell. Közlegénysors : fiatalnak lenni