Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és essay - Szenes Piroska: Borzaska

í 76 Testvérem megrettenve pattant vissza. — Milyen zöldruhás ? — A pásztorlányok megvetőn fordultak félre. A mezítlábas fölkelt és messzire szőrt libáit hajtotta össze ; aztán visszajött és megállt előttünk. — Nem tudjátok, hogy a Garamban lakik a Zöldruhás ?... Békabőrt visel a testin, hogy meg ne lássák, aztán aki erősen a vízre hajol, azt berántja. — — Berántja, lelkit kiszívja és üvegbe zárja, — tette hozzá a másik. Kajánul nézett minket, mintha a mi leikünkről lenne már szó. — Milyen üvegbe ? — rettent meg testvérem, aki szeretett mindent pontosan tudni. — Befőttes üvegbe, — felelte az édesgyökeres. Mint ami természetes. — És befér egy lélek egy befőttes üvegbe ? — rebegtem én, szinte csak magamnak. Ügy éreztem, hogy a lelkem szorong a keblemben a veszedelem előtt, rászorítottam kezemet. — Gyerünk innen ! — súgtam a testvéremnek. Ő még tudni szerette volna, hogy mit csinál a Zöldruhás a dunsztba tett lelkekkel és hogy egyáltalában, hogyan lélegzik az a víz alatt ?... De én már előreszaladtam az ösvény felé. Aztán mégis megállottam. Istenem, mennyi veszedelem fenyegeti e világban a gyermekeket ! — Gyerünk a bozót között ! — ajánlottam. — Ott elszakítjuk a ruhánkat, — vetette ellen a testvérem. — Tudod mit ? ... kérdezte suttogva. — Bújjunk át a kunyhó háta megett. Ott van egy szelelőlyuk, amin be lehet lesni a Borzaskához. Én már láttam egyszer a Borzaskát, — suttogta kerek szemmel, — kígyót-békát főzött a katlanban, tudod, mint a boszorkányok szoktak, aztán eladja az asszonyoknak, akik az urukra haragusznak. Én hallottam azt ! — bizonygatta. — Jaj, nem ! — vacogtam. — Én félek. — Akkor testvérem megfogta a kezem és úgy lopakodtunk, lábujjhegyen a kunyhó háta mögé. A szívünk oly