Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és essay - Sellyei József: Tizenhat liba pásztora

163 Keserű híradást ejtett ki magából a szavakkal. De még így is nagy mehetnékje volt, megrántotta a gyeplőket, hogy megnógapsa a lovakat. De szólt a lány, hogy még ne menjen el : — Eresizdd el a gyeplőket, no. — Akarsz valamit mondani ľ — kérdezte idegenül. — Hej, sok mindent, amit te inkább Boristól hallanál. Nézte Bali. Látta a pajkos mosolygást a lesütött szemek szögletében és azt a figyelő megfeszülést is, amivel a lány szavakat várt, vagy csak egy mozdulatot is, ami igazolná őt. Eleresztette a gyeplőket, szítt a cigarettájából, aztán elnevette magát pajkosan. — Hát a Józsi ? A lány kicsit elborult. — Az meghalt. — Neked meghalt ? — Meg. — Állította a lány. — Látod, egyformák vagytok. — Mondta a legény, nagy lekicsinylés volt a hangjában. — Mért volnánk egyformák ľ — Nem köll neked a Józsi. — Hát aztán ? — Nem köllök én sem a Borisnak. — Akkor még nem köll egyformának lennünk. — De egyformák vagytok — bizonykodott a legény. A lány fölemelte a szemeit és azok kinyíltak, mint amikor a felhő elvonul a nap elől. — Az előbb mondtál valamit. Bali figyelt. — Az előbb azt mondtad, hogy a Borisnak nem köll a parasztlegény, még hogyha a csillagokat is lerakná elébe. Hogy az a betegsége, hogy nem akar paraszt lenni. No, ľ gye mondtad. — Mondtam. — Én nem vagyok ilyen. Fölemelt homlokkal mondta ezt a lány. Valami széles horizontú kép ugrott Bali szemei elé a