Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és essay - Sellyei József: Tizenhat liba pásztora

162 A lány rápillantott, rögtön el is pirult, meg is zavarodott, mint aki olyan helyre ér, ahová éppen elindult», de mégis meglepődik azon, hogy ott van. Visszaköszönt : — Jó reggelt, Bali. Megállt a kocsi az úton, a tarló végében. — De jó dolgod van, hogy így pihengetsz — kezdte Bali a beszélgetést. A lány, minthogyha szégyenkezne azon, hogy ilyen munkában találták, védekezően mondta : — A Mariska megsántult. Tegnapelőtt üvegbe lépett. Hát én legeltetem őket. Már úgyis elcsépeltünk. Fölkelt a földről és odajött a kocsihoz. Sudár, ringómellű barna lány volt. Tüzes, fekete szemei olyan csillogóak voltak, mint a sötétben a parazsak. Formás lábaival kacsázva lépegetett a tarlón, vigyázott, hogy az éles szalmacsonkok meg ne szúrják. Bali cigarettát sodort, mert már látódott, hogy beszélgetés lesz itt egy darab idő. Amire a lány a kocsihoz ért, már rá is gyújtott és leszítta az első füstöt. — Hát ezt mikor fattyaztad ? — Csodálkozott a lány a kocsi rakományán. — Reggel ezt. — Mondta a legény. — Még csak most van reggel. — Nekem már kettőkor volt. — De friss ember vagy te ! — Hát friss. — Nevetett a legény a dicséretnek. — És ilyen legény nem köll a Borisnak ľ Duhaj, kihívó, lélekütő kérdés volt. Bali megfogta a gyöplőket, mintha csak úgy tudna rá felelni, hogy kiköp magából valami gyűlölködő szót és ahogyan kiköpi, már meg is elégeli, megnógatja a lovakat és elmegy. Mert olyan kérdés volt, amelyik sebeket szaggatott föl benne. De a lány a gyeplőket tartó kezére tette a maga forró kezét, hát mást köllött mondania, mint amire készült. — Nem köll neki a parasztlegény, még hogyha a menybéli csillagokat rakná is a lábai elé. Az annak a betegsége, hogy nem akar paraszt lenni.