Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és essay - Sebesi Ernő: Pereg a dob

153 akarta a feletteseit, de nem bírta se az izlése, se a zsebe. Megmaradt a rumnál. Idővel az orra már csak gőzölgő tömpe liúsdarabbá züllött. Ajkai is örökös szederjés leffedtségükkel még jobban eltorzították jobb sorsra érdemes arcát, melynek himlőhelyes rücskös göröngyeit úgy lepte el valami beteges szín, mint szeszes pincék köveit a nyirok, ahol szívesen zöldéi a penész. Ehhez az ábrázathoz nem is illett a „Karcsi" név. Vitelko már rég nem volt „Karcsi"... Elhasznált rongy lett, amely fiatal éveit a felismerhetetlenségig kente szét. De dobolni remekül tudott. Ezt is a háborúból mentette át s ennek köszönhette, hogy a rendőrségen elhelyezkedett. Állandóan nagy közönsége volt. Ha ebzárlatot hirdetett ki, úgy nézett át a bámészkodó embergyűrűn, mintha a hivatalos leirat, amit elég zavarosan s döcögő megállókkal olvasott föl, — mind csak puszta ürügy lenne arra, hogy a tömeg az ő dobálásában gyönyörködjék. Előfordult nem egyszer, hogy már ott rajzotta körül a kisváros minden mozgósítható gyereke, már kíváncsian lesték a hirdetményt s ő csak önfeledten pergette a dobot, olyan magától értetődő közönnyel, mintha sose akarná abbahagyni. De egyre gyakrabban azt is észre kellett vennie, hogy a pergés ritmusa sokszor mintha elájulna... úgy nézett ilyenkor a kezeire, mint ahogy hűtlen árulókra szokás nézni... II. Egy napon arra lett figyelmes Vitelko, hogy kezd apadni a tekintélye. Már a dobolása közben is ilyen megjegyzések röpködtek a feje körül. — Karcsi jól dobol, de sokkal jobban iszik... Az ilyen és ehhez hasonló megjegyzések úgy dongtak a fülében, mint a szemtelen darazsak. Vitelko erre ösztönösen védekezett. Még erősebben verte a dobot, de egy hónap se kellett és Vitelkora már alig voltak kíváncsiak az emberek. A feleségének már nem is kellett a hatóságnál eljárnia ... Megérkeztek az első névtelen feljelentések.