Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)
Novella és essay - Sándor Imre: Fiatalok Prágában
135 A leány vidáman vetette rá a szemét : — A főzőkanálra gondol, ugy-e ? — Bizony, a főzőkanálra. Arra gondolok, liogy mi szüksége van magának egyáltalán az orvostudományra. Magából lehet jó feleség és jó anya, anélkül is, hogy pontosan tudná az anatómiát és a biológiát... —• Hát itt vagyunk ! Hát persze ! — mondta a leány diadalmaskodva. Nem is várhattam egyebet magától mint férfitől és kollégától. — Nem bizony ! Akármennyire falusinak, vagy irigy pályatársnak is tart, mégis ez az én véleményem : csak azoknak a lányoknak kell foglalkozást tanulniok, akik manapság nein tudnak férjhezmenni. Elég szomorú a sorsa azoknak a lányoknak, akiknek kezéből kiveszik a főzőkanalat és anatómiai jegyzeteket adnak nekik helyette. De hogy valaki maga dobja el a főzőkanalat azokért a jegyzetekért, — megvető mozdulattal mutat a papircsomóra — ez szomorú túlzása a mai dolgoknak. A leány csodálkozva néz rá : — Úgy ! Maga sokkal jobb prédikátor lett volna, mint orvoä. — Az lehet. Az azonban bizonyos, hogy magából sokkal jobb feleség válna, mint orvos. —• És honnan tudja olyan biztosan, hogy én valóban férjhez mehetnék ? A férfi zavart izgalommal néz a lányra, az ajka mozog, nem hallható szavak futnak rajta keresztül, a kezét kissé felemeli, nem tudni, a leány felé-e, vagy csak zavarában maga elé védekezésül. Aztán csak egyetlen szót mond, rekedten, suttogva : — Tudom !... * Egy hét telt el. A leány és a körorvos mindennap együtt tanultak néhány órát a parkban, a sűrű fák között : de nem nagyon jutottak előre — a tudományban. Pad is volt a parkban, két-három rozoga pad, de a leány inkább leheveredett a fűbe, az orvos pedig leült melléje. A leány odaadta a jegyzeteit és így szólt :
