Szlovenszkói magyar írók antológiája 1-4. kötet (Nyitra, Híd, 1936-1937)

Novella és essay - Ny. Tichy Kálmán: Malacok vevődtek

113 Szomszéd káromkodik egy alkalmatost, aztán nézi : merre nagyobb a baj. Az első szökevény már a temető felé jár, szomszédasszony fut utána kétségbeesetten, de nem igen győzi, a hátát is veri a batyu minden lépésnél. Nyílván neki kell segíteni. Hát átomszéd nagy, csizmás, cuppogó futamodással visszakanyarítja a második szökevényt, most már az is a temető felé fut, észreveszi messzebb éjdes-egy testvérét, nagy visítással rugaszkodik utána. Most legalább már egyirányba fut a két pocok, utánuk ember, asszony. Hej, most már riadt igyekvéssel : jajj, a malacok, fut a pénz, elfut a keserves garas, jajistenem mi lesz, ha kiérnek a Kálvária rétig, ha ott megfutnak, sosem látják őket többet ! A kanyarodónál mind eltűntek. Ittmaradt a majdnem üres szekér, a til-túl fedett ládával. Teremtő egy Atyám, hiszen a láda fedele megint mozog ! És ismerős hangok szólnak belőle : öf, öf. Memmég több malac is van bévül ! Most ezeket senki nem őrzi ! öregapó itt a másik szekérnél — csak adogatja rendületlenül a hüvelykujját a kisunokája kezébe, mit törődik ő a más malacával ? Annak a dóga, vigyázzék rá ! — A láda fedele pedig darabokban jön le, rózsaszín malacorrok tünedeznek ki alóla, meg porcogós fürge lábacskák, kikapaszkodik két szép fehér-göndör süldő, le is huppannák a szekérről szerencsésen, nyekkennek a földön : uff ! Aztán uccu, világgá ! Az alsóváros felé, éppen a másik irányba, mint amerre a két első szökött. A temető felől pedig nagy-lihegve jönnek : szomszéd, meg az asszony. Lihegve, de boldogan : kiskötélen vezetik már a szökevényeket. Mindjárt a szekérhez érnek. De most már ne hallgassunk oda ... Szomszédot olyan vágású embernek nézem, hogy meglehetős szókészlete lehet különféle keserű környülállások lelki könnyítésére és — hogy micsoda cifra rikornyára fog rácserdíteni, mikor az üres ládát meglátja. — azt nekünk jobb nem hallani ! 5