Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Áll a bál - Darkó István: Áll a bál

— Látom — mondta Sándor. Tutyu konyakot rendelt egész üveggel, s a harmadik pohár után megint felélénkült: — Aszondták az öregek, hogy ki van zárva összehozni ezt a bált... Meg hogiy nincs is rá egyelőre szükség. Aszondták, hogy ha tavaly, amikor a prevrat volt, nem tartottuk meg, az idén sem tartjuk meg. De én akkor megmagyaráztam... De én akkor megmondtam: A megyének vége, de a bálnak nincs! Nem igaz? — Igaz, Tutyu. — A bálnak nincs... Jó, mondtam, pálcás urak, főispán, alispán, hajdúőrség, bálanya nem lesznek, de egy jó kis kiadós, vegyes utolsó bálát én mégis megrendezek. A kapitány feltekintett a két ökléből: — Hogyhogy utolsót, Tutyikám? Mért volna utolsó ez, Tutyikám? Első ez! — Akkor fogtam magamat, s elmentem a nőegyletekhez. A mi hölgyeink azokba vannak úgyis beszervezve. Nekik is szervezetük van, na moj dusu. Elhallgatott, és úgy nézett körül, mint akit zavar valami. A cigány rátett vonókkal játszott, s akkora zajt csapott, hogy az ember a szomszédja szavát se hallhatta. Tutyu az asztal fölé dugta a fejét: — Végül készen volt. Nőegyesületközi, társadalomközi bál, magyaráztam. Akik fintorogtak, azoknak aszondtam, hogy kezeit csókolom, csukja be belülről az ajtót, de akkor, amikor én már kint leszek. Jaromirszkyék azt kérdezték, hogy mit jelent az, hogy a bál társadalomközi lesz. Azt, hogy mindenki eljöhet, aki benne van a nőegyesületekben. Akkor mi sem megyünk, mert akkor az nem folytatása a megyebáloknak. Társadalomközi! Ezekre a szavakra aprehenzióm van, mondja Jaromirszky. Mi közünk nekünk már ahhoz, édes bátyám, mondtam neki, ajánlom magamat. — Szép bál volt, sikerült mulatság volt, megnyugtatásodra szolgálhat — mondta a rendőrkapitány —, de lassan elmehetünk már. 7 Szlovenszkól vásár 97