Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Egy nemzedék sodródni kezd - Tamás Mihály: Találkozás a faluval

Az apa nem ügyelt rá, lépett előre döngő, kemény járással. Kimeredt szemmel bámulta a falut, a házak fekete tömege kavargó folttá futott össze a szemében. Ahogy közeledett, úgy esett neki, mintha minden méternél egy-két kilót tettek volna a mellére. — Menjünk be tán először Julcsa nénémhez tudakozódni, jó, ha az ember rákészül egy kicsit. Az öreg rábólintott. — Ügy gondoltam én is. Amikor beléptek az alacsony tornácajtón, a kiszáradt vénasszony nagy gonddal tette vissza a reteszt az ajtóra. Azután megállt, végignézett rajtuk, szeme pislogott egy keveset, lassú, elváltozatlan hangon szólalt meg, mint a kijátszott harmonika, amelynek csak egy sípja maradt meg épnek. — Hát kentek azok? ... Egyszerre szólalt meg a két ember ... — Mink vónánk. Leültek, ki hova tudott, az öreg ember a térdére tette a kalapját, kétszer végigsimította, a fiú várt, nem akart addig szólni, amíg az apja nem kezdi. Az asszony kezdte. — Jól oda voltak kentek, már azt hittük, vissza se jönnek. Az öreg ember csendes volt. — Minden eljön egyszer, ez is eljött... Azután felemelte a fejét, a gerendákat nézte meg a tüzet, ami a szegletben zsarátnokolt. Hosszan, szótlanul az öreg asszonyra nézett. Az asszony keresztbe tette a két keze fejét az ölében, elnézett az ember feje felett. — Meghótt... Az ember feje lecsuklott, két keze lehullott a térde .mellett. Hát e' már nincs meg: az asszony. — ... kapálni ment ki a földre, oszt felhűtötte a víz. Felnézett megint az asszonyra, aki megint értett a nézésből. — Az árendás vette meg, sok vót a kőccség a betegre, meg kereset se vót, élni meg kellett... 60