Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Egy nemzedék sodródni kezd - Szombathy Viktor: Egy nemzedék sodródni kezd

lókra, a fázékonyabbja pedig ízetlen, gazos teát iddogált a nagyterem poros sarkaiban. A kaszinói háznagy zsebe tömődött az árával. Fületlen csészék, tojássárgájától szutykos kanalak csörögtek egy rozoga lócán. A lócát a piacról hozták fel, bő szoknyás kofák méregették rajta a tejfelt. A félretolt olvasóasztalok peremén latinkönyvek, számtanfüzetek, háromnapos pesti újságok s gyűrött szélű Nick Carterek hevertek. Kálnai, az eminens azonban valamelyik polcról Jókait és Kemény Zsigmondot emelte le, mert jelesen óhajtott érettségizni. A szétdobált iskolai könyvtár aljából egy Firdauszí is előkerült, és Kálnai, mindenki ámulatára, fel is lapozta a könyvet, hogy hangosan szavaljon belőle. A virágillatos, bülbülszavú perzsa azonban elszégyellte magát a cigarettafüstös, bágyadt éjszakában, és egy brooklyni gyilkosság Nick Cartere mögé bújt. A város éjjeleire, forradalomra váró napjaira mi vigyáztunk, polgárőrök: gimnazisták, sohasem szolgált népfelkelők, frontról hazatért fáradt harcosok és kártyás kaszinótagok, akiknek mindegy volt, mi módon, csak a kaszinó áporodott füstjét szagolhassák. A mannlicherek a városszéli barakk fegyverraktárából kerültek elő, ott őrizték őket a füstös magazin kátrányteteje alatt. Vadonatúj puskák voltak, csillogó csövük munkára s katonakézbe kívánkozott, de nem a miénkbe. Závárzatukat egész nap csattogtattuk, kentük a rugóját, zsíroztuk a szuronyt, hogy ha majd szúrni kell éjjeli tolvajt, kocsmai garázdát, a döfés nesztelen, simán sikerüljön. A gimnázium udvarán harcsabajuszú, kiszolgált káplár tanítgatta a fegyverfogásokat hol magyarul, hol osztrákul, káromkodnia mégis legjobban szlovákul sikerült. Zólyomból sodorta mifelénk a Dob'erdó szele. Időnként erőset csapott ránk egy suhogó nádvesszővel. Délelőttönként álmosan dőltünk végig az iskolapadon, világot semmibe vevő fáradt közönnyel, száműzve lelkünkből Horatiust, elménkből a fényelméletet, s tüntetően hebegtünk, ha a fizikatanár feleletre szólította a város csendes éjjeleinek elszánt őreit. A falak szégyenükben vakolatukat hullajtgatták. 45