Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Mese a szomorú repülőgépről - Darkó István: Vakok

DARKÖ ISTVÁN Vakok Egymást karonfogva, ütemesen lépve egyforma hosszúakat, gömbölyű arccal és fekete pápaszemekkel Jöttek a Váci utca közepén. Ezen a napon a melegen cirógató nap Buda felől sütött. A hegyek mögül bukott előre, és a Dunába mártotta a fejét. A korzón rengeteg ember járatta drága ruhákba kényeztetett testét, csak néha nézték meg oldalvást vetett pillantásokkal a szélesen csillogó vízben lubickoló élénksárga korongot. A felizzott fürdőző elküldte melegét egészen ide, a hosszú széksorok és mosolyogva őgyelgő magas urak és molett nők közé. ök egészen természetesnek vették, hogy ez a vérzsongító, langyos ajándék éppen úgy utánuk jön, mint a világ egyéb nekik szolgáló, bundákban, prémekben és számlálatlan pénzben jelentkező megszokott ajándékai. Ä nap ezen a tavaszi napon tényleg szolgalelkűen viselkedett. Kövérre táplált bankárfejhez hasonló fejét fölemelte a hólétől megszaporodott folyóból. A part széles kőlépcsőin lassan gurult fölfelé, átkúszott a villamossíneken, könnyű mozdulattal siklott keresztül a vaskerítés nyílásain, s a fényes aszfalt szélén egy pillanatra megtorpant. Rengeteg mozgó lábat, könnyű selyemben vibráló női bokákat látott és megremegett, mint szerelmes diák az első komoly szerelmi érintésre. Széles szája érzékien nyílott ketté, arca tűzvörösre izzott, és visszatartott izgalomtól remegő, hoszszú csókban tapadt oda a nők lábaihoz. Azok kacagtak az emlékeztető forróságban, a lábukat megrándítva mozgatták, a bokáikat összeverték, a könyökükkel meglökték a férfiakat, és legalább ötször mindegyik elmondta ezeket a kihívó szavakat: — Ma tavasz van ... az első igazi tavaszi nap ... ugye, 399