Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Mese a szomorú repülőgépről - Földes Sándor: Petróleum

Á terem hullámzik. Ä' bírák elbújnak a paragrafusok közé. Nemsokára előkerülnek, és az izzadt nézők fellélegzenek. Az ítélet: csak izgatásban bűnös. Hogyne, természetes, hiszen csak ezzel van vádolva. Izgatás, közbotrány. A többi szabályszerű — következmény volt. Az indokolás szépen kifejti, hogy egy ilyen előadás tényleg botrány. A hazafias fellendülés, a dicsőséges háború napjaiban — különösen. Amit a vádlott gyilkosságról és ebben való bűnösségéről fecsegett, az nem vehető figyelembe. Egzaltált lelkiállapot, írói hatásvadászat. Az ítélet teljes és precíz. Péter bólint, kifelé indul. És a nevetve tolakodó tömeg hátát a váddal ostorozza: —- Én 'öltelek meg?! Én öltelek meg?!... A cellában ketten beszélgetnek. A pária beszél, mint egy megnyílt szikla, mely forrást zárt magába. Még sohasem hallgatták — beszél. — Autón még nem ültem, színházban sem voltam, húst három éve nem ettem, ép ruhám nem volt sohasem ... Péter magában: — Hát akkor minek van mindez? ... — És nem emlékszem, hogy gyermek lettem volna. Pedig jó fejem van, minden útról, minden bokorról be tudok számolni, amerre csak jártam. Akárhogy megerőltetem magam — erre nem emlékszem. Péter játékaira, kocsijára, anyjára gondol. — Mérhetetlen gazdagság. Mérhetetlen bűn. És már zakatol agyában a vád: — Én vettem el? Én öltelek meg?! A csavargó szájából a visszhang: — Egyszer megöltem egy embert. Talán csak fogtam a kést. Nagyon nyomorult voltam. Én öltem meg?! ... Dacosan felnevet. — Ez még semmi. Egyszer ... többször ... bőrt vágtam le a lábamról... Péter kábultan kérdi: 389