Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Rögeszme - Tamás Mihály: Szüreti bál

szeme kilobogott a szőke haj rámájából, finom kis szája piros volt, mert pirosra festette, apró orrcimpái alatt két kis sötét pont nyílott, mert azokat barnára festette. Macának hívták a másikat, ez csupa egészség volt, minden nagy és erős volt rajta, de szép és arányos. Nagy és erős arcára nem kellett pirosság, ha egy jót alhatott, kedvére, hosszút és mélyet, mert az édesanyja öröklött, parasztpirossága elűzhetetlenül tért vissza hozzá. Sutayné a konyhaajtóban fogadta őket, a koffereket fiákeres kocsis hozta utánuk. — Kézit csókolom, néni. Mind a kettő illedelmesen csókolt kezet, Sutayné arcáról pedig tünedezni kezdett az előre elkészült komorság. A kis szoba felé már előreengedte őket, úgy tessékelte. — Ez lesz a szobájuk. A két lány Összecsapta a kezét. — Jé, de csinos ... Maca mindjárt az ajtóhoz futott és a külső terepet szemlélte, és kedvetlen lett az arca, amikor látta, hogy nincs a szobának külön bejárata. Este még nem volt semmi, este a két lány a nagyteremben vacsorázott, és a távoli szögletasztalnál Sutay lelkesen magyarázta Velős úrnak, aki három decire tért be hozzá, hogy milyen sok tudást és ismeretet kíván egy ilyen üzem vezetése. — Mert, tudja, Velős úr, van lány, aki programos, és van, aki cekkes. Tessék nézni, az a szőke sovány, az a programos, az egy finom úrilány, annak rendes fizetés jár, és nem köteles mulatni a vendéggel, csak ha kedve tartja. Velős úr meleg szemmel nézegette a programost. — Remélni merem, hogy a kedve fogja tartani, Sutay bácsi... Sutay csendesen felnevetett, mélyről, a hasából jött a nevetés, és látszott, hogy ő már túl van a dolgok problémáin. Eb ura fakó. — He ... he ... Velős űr ... he ... he ... tessék megpróbálni. Hanem, hogy folytassam... az a másik, az a cek.336