Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Egy nemzedék sodródni kezd - Drakó István: A legnagyobb úr

Megnézte a vadszőlős, apró állomásépületet. A kerekes kút mellett csodálkozó parasztasszony nézte őket. — Hát még verekedni is kedvetek van? No, csak mulassatok tovább! Kuss, vissza! — sziszegett az ezerszer átkozott torok. Bénultan kullogtak szét. Két lépés után az előbbi üvöltés •mágneses ereje rántotta őket vissza a sorba: — Disznók! Nem így! NeemU Majd megborotvállak én titeket, de simára! És ott, ahol én borotválok, ott többet nem nő szőr! Jobban előrehajolt, hogy lásson valakit. Csillogó kabátgalléron akadt meg a szeme. A parasztasszony a kút mellett összecsapta a kezét és elfutott. Utána akart kiáltani, de még jókor rátapasztotta a markát a szájára. A sor jobb szárnya begörbült, és zavaros lármával hátrált a vonat felé. Most jól látta, hogy először az oláh, aztán a siránkozó asztalos, utána a kását emlegető parasztfiú a vagon ajtajában tolongnak. Egy láb s egy kard rúgott közéjük. A sort szuronnyal futó alakok fogták körül. Az üvöltöző hang megindult a végén. Behunyta a szemét, s az üvöltés egyes foszlányaiból maga előtt látta az egész képet. — Szétrúglak ... kinyomom a szemedet... kigombolt blúz ... piszkos állatok ... kesztyűbe dudálni... Végignézett magán. A térdén megint áttáncolt a rémület. Nadrágjának a szárain foltokat, alul egy mély hasítást látott. Hátranyúlt tenyérrel a kabátja ujját húzta előre, és reszketve dörzsölte a sárga gombokat. A nyakát hirtelen hidegnek érezte. Odakapott és dagadt ujjakkal próbálta összehúzni a zubbonyát. Nem találta a kapcsokat. A homlokát kiverte a forróság, és mentegetőzve, gyerekesen kezdett dadogni. Egy arc csattant, s egy legény kizuhant a sorból. Most világosan hallotta a szomszédja suttogását: — Két ilyen nap után még vizitet tart a ruha felett. Istenem, mi lesz a vége? ... Istenem, nem bírom már! ... Parasztszármazású vagyok,' de nem tudnám tűrni, hogy negyven embert két napig bezárva koplaltassanak! 29