Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Lósorozás Gádoroson - Darkó István: A dallás

hogy a lány pedig ne merészeljen rozmaringot hozni a sírjára, mert még holtan is olyan módon fog tiltakozni ellene, hogy az majd a legcsúnyább gondolkozású emberek igényeit is kielégíti. Hogy az öreget maga mellett látta baktatni, tarisznyájával a vállán, jó meleggel a közömbös szavaiban, Andris szívét sokfajta érzés dobogtatta meg. Némán hallgatta az apját, s az öreg éles szemmel csodálta az idegen világot: — Ládd-e, ez már maradhatós dolog, hogy ilyen kalapos kis házakat lát itt az ember. Alatta sétálhatni, igaz-e? Itt szórakoztok kézen fogva a hajlandós lányokkal, igaz-e? — Én nem sétálok, édesapám. Nem tudok velük beszélni. — Majd megtanulsz! Én se tudtam annak idején, de azt a néhány szót hamar elsajátíthassa az ember, ha akarja. — Hiszen nem is az akaraton múlik! ... — Ipp azon múlik, te koszos! Ládd-e, nézd csak, hogy idemozgatta felénk magát a fáintos! Egy tovalépkedő nő nevetett feléjük a szürkületből. — No már csak te se mondd nekem, hogy nem próbálkoztál ittend! Hát ez engem ismer-e vagy téged? — Annyira édesapámat is ismerheti, mint engem ... Nevet az még anélkül is, hogy ismerné az embert! Andris megvető arccal küldte a vágást a női nem könnyű hajlandóságú részének. Az öreg legyintett, és vígan felelte: — Hisz ez az egyetlen jó szokásuk, te koszos! Füles vagy te még ehhez, látom! Üljünk be valami jó kiskocsmába. Andris bevezette az öreget az árkádok alá, ahol sok apró lebuj lapult a pincetorokhoz hasonló, sötét kapualjak alatt. — Ismered erre a járást, Andris! — mondotta az öreg elégedetten. — Pincébe megyünk-e? A jóegit, ne töresd ki saját magammal a nyakamat! — Ez a Zlatá hviezda, az Aranycsillag. Ügy hívják! Ide szoktak járni a fiúk. — Hát ügyes kis leszállás esik bele, a fene a mélyre került csillagját ott egye meg! Hanem bent nagyon tetszett a helyzet az öregnek. Ott.199