Szlovenszkói vásár – Csehszlovákiai magyar elbeszélők, 1918-1938

Lósorozás Gádoroson - Szombathy Viktor: Még vasárnap délután

lyát. Még kapálózott a síkos deszkaszálon, s nagy csattanással zuhant a háborgó vízbe. A báránybőrös, nehéz ködmön rászorult a testére, a csizmáiban mintha ólom lenne, ami a mélybe húzza lefelé. — Segítség, emberek! — ordította kétségbeesetten a vaksötétbe. Lánc után kapott, de a lánc messze volt, s a ködmönben nem bírt úszni. Még kétszer feldobta a víz, s egyre elhalóbban, egyre reménytelenebbül kiáltott. Küzdött, forgott, hirtelen elsuhant előtte az egész vasárnap képe, s még ezt gondolta utolsónak: — Vasárnap délután, születésnapomon ... Erzsók a világos kis szobácskában felijedt, s ki akarta szabadítani magát Johann karjából. Eltolta magától Johannt, s így szólt: — Mintha valaki segítségért kiáltott volna. — Csak a szél — húzta vissza magához Johann. A szél odaverte az esőt az ablakhoz, zúgott-búgott az este, hosszú árnyékokat dobáltak a kikötői lámpák. Valaki később megverte az ablakukat. Valamelyik hajóról jelentkezett két legény: — Ezen a tájon segítségért kiáltott egy magyar — jelentették izgatottan —, alighanem befúlt. — Ugyan! — legyintett Johann, de óvatosan kisomfordált, mert a párkányi kormányost, Erzsók urát sejtette a parton. Felvillantak a lámpák, s keresztültörték a sötétséget s az esőt. Erzsók megigazította a haját, s nagy hetykén kilépett az esőbe. A lámpák erős fényénél látott valamit. Azt, hogy a Péter deszkapallója egy kicsit meg volt lazítva, s ezt csak az lazíthatta meg, aki már benn járt a hajón... Nem szólt semmit Erzsók, halkan visszafordult a szobába. Tükörbe nézett s látta, milyen sápadt asszony mered feléje. Johann már a lépcsőkön tartott fölfelé. Lenn a mélyben pedig egy bundás, csizmás kormányost kezdett görgetni a vízmélyi hullám. Már megy, utazik Péter a víz alatt, s ott fog partot érni, ahol két hold kis földje kikönyököl a Duna szélére. Harminc kilométer odáig az út. A vonattal az asszony még előbb egy fél ívet kanyarodik. 13* 195