Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Irodalom és nemzetiség - Krammer Jenő: A szlovenszkói magyar irodalom - lélektani szemszögből

szűkebb környezetének, a tájnak és az ott élő népnek lelkületén át tudja csak meglátni és kifejezni a legmélyebben az emberi lelket és sorsot. Josef Nadler, aki szellemi pályáját Prágában kezdte, August Sauer szemináriumában Literaturgeschichte der deutschen Stämme und Landschaften című hatalmas német irodalomtörténetében következetesen a táj és néptörzs elvére épít, igaz, hogy fontos szerepet juttat az illető vidék kulturális és történeti hagyományainak. S ez valóban elsőrangú szempont. Mert teszem azt, a mi fülünk számára oly jó hangzású „Erdély" elsősorban történelmi sorsegységet s nem tájat, nem néptörzset jelent. (Sokkal inkább ez utóbbi két tényező nyomul előtérbe, ha Székelyföldről, székely irodalomról hallunk.) Amennyiben tehát szlovenszkói magyar irodalomról beszélünk, szellemtudományi szempontból e regionális jelleg mögött kereshetnénk tájegységet, néptörzsi, szóval faji jelleget vagy pedig történelmi sorsközösséget mint olyan élettényezőt, amely elég erős volt ahhoz, hogy a magyar nyelven írt irodalmon belül sajátságosan jellemezze az ezen a földön megnyilatkozó művészetet. Mert ez lenne valóban szlovenszkói magyar irodalom. Lelkiismeretes vizsgálódás és mérlegelés csakhamar beláttatja velünk, hogy az előbb említett tényezők egyike sem elég erős nálunk egy sajátos irodalom kialakítására. Vannak tájaink, amilyen például a Csallóköz, és Prohászka István a festészetben, az ő sajátos egyéni alkotó művészetével majdnem ugyanazt teremti meg, amit C. F. Ramuz: a tájon és népén át az örök emberi, sőt nyugodtan mondhatjuk, kozmikus életet sikerül kifejeznie (mert hisz vásznain a lovak, általában háziállatok, növények, de főleg fák, sőt házak életsorsa is drámai módon nyilatkozik meg, s amellett azok jellegzetesen csallóközi lovak, fák, házak, tájak). Vannak néptörzseink, például a palócok, s némely írónk folytatja a mikszáthi hagyományt: szóhoz juttatja, szerepelteti őket, érvényesíti észjárásukat. (Jelentős Dallos István kötetre terjedő szociológiai-etnográfiai munkája: A nyitra-harsi magyar-palóc félsziget.) Mindez azonban elszórtan jelentkezik, és semmi esetre sem Szlovenszkó. Sajátosan magyar szempontból Szlovenszkó sem táj, sem népi egység. A szlovákság sokkal inkább tekinthető jellegzetes táj jellegzetes népének. Darvas János szerencsésen nevezte el szlovák lírai antológiáját: Hegyország hangjának. De szigorúan magyar szempontból nézve Szlovenszkó nem jelentett, vagy csak igen ritkán a történelem folyamán, különálló magyar 92