Szlovenszkói küldetés – Csehszlovákiai magyar esszéírók 1918-1938

Irodalom és nemzetiség - Kovács károly: Az irodalmi reginalizmus kérdése Szlovenszkón

Sándor). A közvetlenül érdekelt produktív értelmiségiek körében azonban az imponáló nevek téves felfogása már meglehetősen süketté tette a füleket a regionalizmus helyes értékelésével szemben. Bizonyos fokig érthető is ez. Alig van fogalom, amelyet tetszetősebben lehetne felcicomázni, és amelyet felületes látszatra annyi „józan" érvvel lehetne alátámasztani, de amely mögött egyúttal annyi templomtoronyérdek lapulna meg, mint a regionalizmus. A csehszlovákiai magyarság nemzetiségi problematikájának viszonylatában, de általában a baloldali kultúrtörekvések szemszögéből azonban mindenképpen el kell azt vetnünk. Lokálpatrióta csökevénynek kell minősítenünk. Nem szűnő ideológiai felvilágosító munkával kell felvennünk ellene a harcot. Nézzük a probléma mibenlétét a magyar nyelvű baloldali kultúrtörekvések viszonylatában. Fábry Zoltán a 100 % 1928 augusztusi számában helyesen veti fel a kérdést: „Szlovenszkói irodalom? Nem volt, nincs és ne legyen. Mert minden izolálás: bűn, halál elsorvadás." Helyes problémabeállításából azonban nem vonja le a kötelező kritikai következtetéseket. A továbbiakban ugyanis ugyancsak a regionalizmus szemszögének alkalmazásával vizsgálja „Szlovenszkó" irodalmi jelenségeit és értékeit. Nem csoda hát, ha erőtlenebb tollak még messzebbre tévelyednek el ebben a bozótban. Jócsik Lajos abban a cikksorozatban, amelyet egy előadásának anyagából tett közzé a Magyar Újságban „a kisebbségi magyar irodalom szociológiájáról", a regionalizmusnak csupán fasiszta-irredenta negációját ismeri. „A jobboldali irodalompolitika — írja — nálunk abból indul ki, hogy szlovenszkói irodalom, mint olyan, tulajdonképpen nem is létezik." Azt azonban elmulasztja megemlíteni, hogy a regionalizmussal nemcsak a „jobboldali irodalompolitika'" helyezkedik szembe, hanem a következetes baloldali kultúra is. A jobboldal ideológusainak egy része ezen a téren sem következetes önmagához. Nincs lehetetlenebb gondolat, mint az, hogy egy „népdarab" kulturális életét ki lehet szakítani egyrészt a nemzetiséget körülvevő élet egészéből, másrészt a vele nyelvközösségben élő, de más határok közé szorított „népdarabok" kulturális hatásából, harmadsorban pedig e „népdarabok" fő etnográfiai területét képező tömb hatásából, ahol a nép élete, osztályharcai és az ezeknek megfelelő ideológiai felülépítmény a nemzetiségi lét bonyodalmaitól 83